Medgyesi névjegyek: Szentes Zágon

A múlt hét végén befejeződött a HMKK  sorrendben 27. fotótábora (2013. április 5-11), amelynek során Medgyesen és környékén az alábbi fotósok igyekeztek minél több megörökíteni való látványt felhajtani: Ádám Gyula (Csíkszereda), Erdély B. Előd (Székelyudvarhely), Kovács László Attila  (Sepsiszentgyörgy), Szentes Zágon (Kolozsvár), Szőcs Lehel (Csíkszereda), Urbán Ádám (Budapest), Veres Nándor (Csíkszereda), Molnár Attila (Csíkszereda) şi Márton Ildikó (Csíkszereda) Arany Ferenc (Nagyszeben).

Szokásukhoz híven, egyenként és rendre minden táborozás után megtisztelik a blogot némi kóstolóval, s figyelmességüket rendszerint kritikai véleménnyel, értelmezéssel honorálom. Most is ez történik...
*
Szentes Zágon fotói közül, többszöri mustra után is az itt látható, általam Megálló-nak elkeresztelt képnél időznék el. A jellegzetesen vasúti-ipari forma- és színvilág ambivalens komorsága egyaránt lehangoló és kemény, karcos látvány. Olyan bizonyosság, amivel nehéz nem csupán ellenkezni, de egyáltalán vitába szállni. Ez a táj egyszerre halott, végzetes ítélet alatti, de az éppen megtorpant, ki tudja, mikor tovább induló szerelvény révén mozgástól, dinamikától feszül. A cselekvés bizonyosságát a szerelvény végét jelző, élénkpiros korong jelenti, illetve a távolban még állni látszó erőmű betontartálya. A közöttük lévő tér belátható ugyan, de kilátástalan. A zúzalékkövek közé ágyazott sínek azonban valamerre elvezetnek...

Szentes Zágon: Megálló (27. Hmkk_fotótábor)

Óvár, Karolina tér

A Káfé főnix portálon találni az alábbi párosítást: Szentes Zágon fotóját és Cselényi Béla haikuját. Mindkettő ugyanarról a helyről ihletődött: a kolozsvári Óvárban lévő Karolina-térről...

Szentes Zágon: Karolina tér

Cselényi Béla: Óvári fénykép

Ott az obeliszk.
Kegyes császári fennség
oszt rajta garast.

Budapest, 2013. IV. 4.

Zágon a Székelyföldnél

Szentes Zágon ma délután hazatér, egy tárlat erejéig, s a Székelyföld folyóirat (zseb)galériájában akasztja ki fotóit. Talán valamivel többet, mint amennyi itt látható szórólapjára ráfért, de semmi vész - az általa megválogatott munkák rendszerint a javából valók. Gyanítom, hogy ismert igényessége máig nem hagyta el.


Amúgy figyelemmel kísérem munkásságát, örvendek neki, valahányszor (ritkásan, de) hazalátogat, élményt jelent egy-egy HMKK-fotótáborbeli részvételének eredményességébe betekintést nyerni - még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a képeit mindenek előtt a kompozíció, az elrendezettség, a szerzői akarat és ízlés dominálja. Ma is rejtély számomra, hogyan képes uralni a képi valóságot, de tény, hogy amit számunkra megmutat, azt az övének tudjuk.


A fentebb leírtakat ellenőrizendő, el lehet időzni Szentes Zágon egyik lehetséges portfóliójánál, melyet a munkakapcsolatunk révén hozzám került munkáiból állítottam össze.

"Névjegyek" - mentséggel (?)

Tudom, hogy egy blog sorsa, menete mindenek előtt annak gazdájára tartozik, magánügy (amit nagyon jól kifejez a "kinek mi köze hozzá?" formulánk), de ha csak egyetlen ismerős, jóbarát is akad, aki csalódott, netán türelmetlen vagy egyszerűen kiváncsi rá, hogy mi forog éppen a fejemben, ha huzamosabb ideig és minden magyarázat nélkül elmarad a rendszeres bejegyzés, akkor ha utólag is, de illik tájékoztatni az állandó követőket az okokról.

Nos, péntek óta máig nem fértem géphez; remélem, az átmenetinek tudott állapot hamarosan véget ér. S máris előre bocsátom, hogy ha még hasonló helyzet előadódik, nagyjából ugyanerről lehet szó. A pár nap kiesés viszont alaposan felgyűjtötte mappáimban a reagálásra váró anyagot, ezért most ismét csak nyugtázok, mégpedig a szebeni HMKK-fotótábor résztvevőinek újabb küldeményeivel kapcsolatban. Az előző bejegyzés után ugyanis még jelentkezett Márton Ildikó és Urbán Ádám újabb küldeményekkel, ugyanakkor elmaradt az a jelzés értékű képanyag, amit pedig péntek este számitottam föltenni. 


Az Erdély B. Előd és a Szentes Zágon fotóiról van szó.

Erdély Bálint Előd kisdisznódi seprűkészitője a természettel szoros összhangban élő embert egyik kedvenc poziciójában menti át látványként a számunkra. A munka tárgyára összpontosuló figyelem, a környezet teljes kizárása (témába épülése) a legszigorúbb fotós szabályoknak megfelelve emlékezetes portré létrejöttét segiti elő.

Szentes Zágon grafikai fogantatású kompozicióján viszont, a jól átgondolt folthatásokon túl az értelmi ellentételezés: a távolban látható, felújitott ódon épületegyüttes és a kor szellemét kifejező, ám roncsként szemet szúró gépkocsi-karosszéria súlyt és hangsúlyt adnak a nem mindennapi képnek.

Következő bejegyzésem - egy időre félretéve a "névjegyek" vonulatát - egy olyan dilemmához szól majd hozzá, amelybe a Kossuth-téren, a Parlament előtt berendezett Együtt-lét fotópályázat és tárlat képei és kiállítói kerültek az elmúlt napokban, vétlen áldozataivá válva a türelmetlen és a saját magán kívül másra tekintettel nem lévő politikai küzdelemnek.

Feredő

Szentes Zágon, aki ritkásan vesz részt a fotótá-
borok tevékeny-
ségében, de amikor benevez, addig nem nyugszik, míg meg nem szedi magát elegendő zsákmánnyal, amiből aztán huzamosabb időn át él.


Általam Csomafalvi dizájnnak nevezett, a Káfé főnix számára válogatott képsora tovább halad azon a vonalon, ami művészi törekvéseit jellemzi: olyan látványelemeket fölfedezni akár a legprózaibb valóság képi hálójában, amelyek megmozgatják a fantáziát, mozgalmassá teszik a színek egymásra hatását. Egyfajta nyomatok ezek a trófeák, amelyek azon túl, hogy a hely szellemét, a "pecsétjét" hordozzák, esztétikailag összhangot, egyensúlyt és beleélő képességet hordoznak.

Szentes Zágon: Vendégváró

Szentes Zágon (a madarasi tábor családi fotóján a második sor jobboldalán a legszélső, zsebredugott kézzel) a finom megfigyelések és összhangba rendeződő formák felkutatója. Akkor is, amikor grafikát művel, és amikor fényképez is. Célratörés jellemzi.

Ez a természeti "csoportképe" annyiban csíkmadarasi, hogy hozzátartozik a község élő környezetéhez, annak egy meghatározó jelensége. A sziklarepedésbe kiülő bagolycsalád ugyanúgy fogadja a fotós feléje irányuló érdeklődését, mintha kapuja elé álló madarasi lenne; neki itt a "kapuja", a kertje, a birtoka. Ő is az ember mellett él. Madarasra szól a személyi igazolványa. Azt, amit még nem állítottak ki a számára a megfelelő hivatalnál, viszont kiállította helyette az ismeretlen fotográfus azzal, hogy megörökítette a vendégvárás pillanatát.

Nem könnyű ilyen pillanatokat elkapni és eredményesen, kifejezően rögzíteni. Talán még a művész sincs teljesen a tudatában annak, hogyan sikerülhetett ilyen zsákmányra találni. De ez így csak féligazság, mert a részletek kidolgozottsága, a vágás célirányossága annyira kézzelfogható, hogy a véletlenre hivatkozni nem lenne helyénvaló... Ilyen és ehhez hasonló "meglepődésekkel" tért vissza Szentes Zágon a HMKK-táborból. Képei közül tíz darab a Káfé főnix portálon lapozható...

Zöld-piros robogás

Belenéztem ma a "hősi halott" Kinder Képek (KK) mappájába. Oda, ahol gyakorlatilag ezernél is több képnek kell lennie, archivált módon rendszerezve, áttekinthetően, sorjában. Ahogy a katonaságnál állnak a harcrakész csapatok. Szakaszok. Egymáshoz igazodva-igazítva.

Csalódás... Mert bizony, összevisszaságot találtam odabent. Rá kellett ébrednem, hogy a képek nagy része azonosíthatatlan. Vannak olyanok, amelyekhez már képtelen lennék a szerző nevét társítani - a kép címéről nem is beszélve. Azt hittem, hogy a portál - a Káfé - raktára majd örök időkre megőrzi nekem az egész galériát. Az volt az álmom, hogy elérjem az ezer képet és akkor békében, megnyugodva lezártam volna a gyűjteményt. Már csak harmincvalahány hiányzott az ezerből.

Szerencsére, olykor archiváltam a szerzőt is. Találomra Szentes Zágon két fotóját is meglelem, egymás mellett. Nem csoda, hiszen egyidőben készültek, a Gyimesekben tartott 2004-es HMKK-fotótáborban és számomra a színekbe burkolt robogás esszenciáját jelenítik meg. A zöldes fényt árasztó, éjszakába burkolt szerelvény acélfalának vízszintes bordázata sugallja nem csak a haladás irányát, hanem a robogást magát. A belső felvétel, mely mereven a zárt vagonajtó kilincsére és a fogantyúkra fókuszál, a szutykos üvegen túl is megmutatja, mint úsznak el a világ fényei-árnyai egyetlen kontúr nélküli, amorf foltba mosódva, ahogy az emlékek és az érzések szaladnak át az idegpályákon. A robogás igazából a szabadság, a szabadulás tartományát kellene hogy jelentse, de ezek a képek a bezártság, a kényszerűség és az "ez van" valóságához kötözött vastörvény közvetítői. Színes rémálmok filmkockái...

Egy tárlat anatómiája (5)

A csíkszent-

domokosi HMKK-

fotótábor tárlatának egyik jellegzetes-

sége, hogy a rendezők különös fontosságot tulajdonítanak a kiállított képek méreteinek. Tudott dolog, legalább is a fotográfiát művelők és kedvelők körében, hogy egy nagyobb méretű kép nem csupán hatásosabb, könnyebben értelmezhetőbb, hanem nyilvánvalóbban árulkodik a felvétel minőségéről, a szerző mesterségbeli tudásáról, az általa használt technikák hivalkodás mentes alkalmazásáról.

Az is könnyen belátható, hogy ha valamennyi kiállított kép esetében egységesen alkalmazzák a méretesebb nagyítást, a fizika törvényei alapján azonos falfelületre kevesebb kép helyezhető el a kiállítás rendezés esztétikai szabályai szerint. Vajon, baj-e ez? Hiszen nem egyszer halljuk a figyelmeztetést, hogy "a jóból is megárt a sok" vagy "a kevesebb néha több". Akkor mégis, mi köti meg a rendezők kezét?

Ezúttal művészeten kívüli, ám alkotáslélektanilag nem elhanyagolható szempont intett óvatosságra: végül is 12 fotóművész munkái között kellett elosztani a rendelkezésre álló kiállító felületet, hogy a tárlat szerzőkre vetített statisztikai adatai viszonylagos egyensúlyt, esélyegyenlőséget fejezzenek ki.

Így a tárlaton látható képek kb. egy harmada emelkedik ki nagyobb (rendszerint 70 cmx50 cm, illetve 50 cmx50 cm) méreteivel, közöttük Szentes Zágon itt látható képe, mely elsősorban grafikai erényeivel szólítja meg az embert, vonz magához. Távolabbról alkalmunk van az összképet a maga színárnyalati gazdagságával együttesen értékelni, ha pedig közelebb lépünk, akkor a kavicsbánya falai előtt magasodó zúzottkő halom kúpba rendeződött textúráját is megcsodálhatjuk. Engem egy nagy körültekintéssel, precizitással és sok szeretettel felépített mesére emlékeztet ez az amúgy holdbéli tájra emlékeztető bányarészlet, amelyből hiányzik ugyan az ember, de a kép minden porcikája, négyzetcentimétere a megmunkáltság, a kitermelés, az emberi ráhatás és beavatkozás letagadhatatlan nyomait viseli magán. Kisebb méretű, hagyományos nagyítás esetén talán e ráébredés létre sem jön bennem, felületes elhaladtomban egy dekoratív, látványos tájképnek könyvelném el a sok közül - igazságtalanul.

Köszönet az értő "hangsúlyokért"!

(Holnap folytatom)

A Garadosi panoráma c. tárlat anyaga a Káfé portál képtárában tekinthető meg

Az Apa

A fotón jeles erdélyi fotós, Szentes B. Lajos komorlik - múlt időben. De mert fia megörökítette, halhatatlan.

Szentes B. Lajos befejezte földi pályafutását. Hagyott a földön egy tehetséges családot, amelynek dimenzióját és tipológiáját a nagyobbik fiú, Szentes Zágon emelte művészi tanúságtétellé. Itt csak egy fotó látszik, de a Káféban megtalálható Szentes-galériában ott az egész sorozat (más, egyéb jelentéses fotós látlelettel együtt), ami a tükröt tartás egy igen banális, ám nagyszerű, mert megismételhetetlen formája. Múlt és jelen szembesül minden egyes családtagnál, de e kettős tükörből ered aztán értelemszerűen a harmadik - az, amely a nemlét és a megmaradás közötti ösvényre lát. Szentes Zágon tanulmányai alapján is profi fotográfus, kitűnően ért ahhoz, hogy megtalálja a nyilvánosság és a diszkréció közötti szerencsés egyensúlyt. Azzal a ritka esettel állunk szemben, amikor legszemélyesebb dolgainkat kibeszélve is kedveset, ragaszkodó, vallomásos gyöngédséget árasztunk intim emberi viszonyainkból.

A család című sorozat Szentes Zágon egyik meghatározó erejű, maradandó alkotása.