Medgyesi névjegy: Erdély B. Előd

Erdély B. Előd: Porta (27. Hmkk-fotótábor)

Megindítóan komor, ám komorságában sem lehangoló életképet választok a székelyudvarhelyi Erdély B. Előd fotótáboros küldeményéből. Érzésem szerint benne testesül meg a fotográfusnak az a meghatározó erejű képessége, hogy a szabad természetet is - szakmai tudása, tapasztalata révén - képes jól működő stúdióvá alakítani, amelyben nem kell díszletről, különleges fényviszonyokról gondoskodnia, mert egy igazi képíró minden esetben tudással pótolja azt, ami éppen nincsen kéznél. A kép tárgya maga kemény, elgondolkodtató: magányos, a világ fő sodrától távol eső sorsok megélői állnak portájuk nyomvonala előtt és mögött. Ezt a van is, nincs is életet, a maga látható kontrasztjaival, természetesen tárják elénk a fotós alanyai. Nincs se ünnepélyesség, se megilletődöttség. Sors van és kép van - a többi bennünk zajlik tovább.

Homoródalmási képmutogatás (3)

Erdély B. Előd, meglátásom szerint, úgy válogatott számunkra a homoródalmási, 24. HMKK-fotótáborban készített anyagából, hogy ezáltal üzent is - mégpedig affelől, hogy mi az ő természetbe ágyazott világról alkotott elképzelése és eszménye. Vitathatat-
lanul a valóságot fényképezi, megrendezésnek a leghalványabb vádja sem érheti, mégis minden olyan elrendezettnek, determináltnak, összhangba illőnek tűnik rajtuk, akár a legigényesebb stúdiófelvételeken. Némileg demonstrációk is arról, hogy a szabad ég alatt is épp úgy urai lehetünk fénynek, áttetszőségnek, távolságnak, képélességnek, mint a legjobban ellenőrzött, mesterségesen is megtámogatott, már-már eszményi optikai viszonyok között. A képmutogatása nem öncélú: mert nem egyszerűen modorról, manírról, hanem módszerről és magasfokú igényességről vall nekünk.

"Névjegyek" - mentséggel (?)

Tudom, hogy egy blog sorsa, menete mindenek előtt annak gazdájára tartozik, magánügy (amit nagyon jól kifejez a "kinek mi köze hozzá?" formulánk), de ha csak egyetlen ismerős, jóbarát is akad, aki csalódott, netán türelmetlen vagy egyszerűen kiváncsi rá, hogy mi forog éppen a fejemben, ha huzamosabb ideig és minden magyarázat nélkül elmarad a rendszeres bejegyzés, akkor ha utólag is, de illik tájékoztatni az állandó követőket az okokról.

Nos, péntek óta máig nem fértem géphez; remélem, az átmenetinek tudott állapot hamarosan véget ér. S máris előre bocsátom, hogy ha még hasonló helyzet előadódik, nagyjából ugyanerről lehet szó. A pár nap kiesés viszont alaposan felgyűjtötte mappáimban a reagálásra váró anyagot, ezért most ismét csak nyugtázok, mégpedig a szebeni HMKK-fotótábor résztvevőinek újabb küldeményeivel kapcsolatban. Az előző bejegyzés után ugyanis még jelentkezett Márton Ildikó és Urbán Ádám újabb küldeményekkel, ugyanakkor elmaradt az a jelzés értékű képanyag, amit pedig péntek este számitottam föltenni. 


Az Erdély B. Előd és a Szentes Zágon fotóiról van szó.

Erdély Bálint Előd kisdisznódi seprűkészitője a természettel szoros összhangban élő embert egyik kedvenc poziciójában menti át látványként a számunkra. A munka tárgyára összpontosuló figyelem, a környezet teljes kizárása (témába épülése) a legszigorúbb fotós szabályoknak megfelelve emlékezetes portré létrejöttét segiti elő.

Szentes Zágon grafikai fogantatású kompozicióján viszont, a jól átgondolt folthatásokon túl az értelmi ellentételezés: a távolban látható, felújitott ódon épületegyüttes és a kor szellemét kifejező, ám roncsként szemet szúró gépkocsi-karosszéria súlyt és hangsúlyt adnak a nem mindennapi képnek.

Következő bejegyzésem - egy időre félretéve a "névjegyek" vonulatát - egy olyan dilemmához szól majd hozzá, amelybe a Kossuth-téren, a Parlament előtt berendezett Együtt-lét fotópályázat és tárlat képei és kiállítói kerültek az elmúlt napokban, vétlen áldozataivá válva a türelmetlen és a saját magán kívül másra tekintettel nem lévő politikai küzdelemnek.

Erdély B.Előd: Tetőfedők

Erdély B. Előd (a madarasi közös fotón a második sorban, balról a harmadik, fehér trikóban) ezzel a spontán munkajelenettel igazán emlékezetessé tette magát a HMKK-tábor fotós közössége előtt, de úgy hiszem, ezt általános értékítéletként is felfoghatjuk.

A "spontánság" esetünkben nem azt jelenti, hogy a vidám tetőfedők ne tudták volna, hogy lencsevégre kapásukban fáradozik a fotográfus, hiszen a tavaszi-nyári hónapokra jellemző munkafolyamatról egész képsorozat készült, s csak alapos szemlélődés, válogatás után döntött úgy alkotója, hogy ezt részesíti előnyben...

Azért spontán ez a kép, mert a tetőfedők erőteljes megfigyeltségük, kitettségük tudatában is objektív feladatukra összpontosítottak. Élő lánc-szerű alakzatuk pedig pozitív üzenetet hordoz: a lánc nem a szembenállást, valaminek gátat vető akaratot fejez ki, hanem alkotó szándékot. Valamit tető alá hozni - ütemesen, minél hamarabb, amíg nem csordul nyakunkba az ég... Ez a csíkmadarasi cserepezők üzenete a pirosban álló épület tetejéről, amit cserépről cserépre mondtak tollba a fotósnak.

Egy tárlat anatómiája (10)

Lépjünk egyet a tegnapi képtől, Ádám Gyula csíkszent-

domokosi legénykéitől, s mindjárt szökhetünk is a templomka-

puhoz, ahová a búzaszentelés napi ünnepi misére igyekszik édesanya és édesapa, méghozzá nem is akárhogyan, hanem lánykástól, ráadásul motorizálva - kerékpáron tolva -, s valami olyan természetességgel, ami arról árulkodik, hogy ez a módszer jól bejáratott eszköz az illető domokosi portán. S talán nem csak ott...

Erdély B. Előd, a kép szerzője tudja és érzi, hogy az effajta látványban ma már nincs semmi rendkívüli, de annyira még sem köznapi, megszokott, hogy ne szögezze rá gépének objektívjét. A szülők játékos bicikliztetésén meglátszik egy jó adag cinkosság, valami be nem vallott visszaváltozás a gyermekkorba. És nem igazán lehet pontosan tudni, az utódok kedvéért kerültek elő a kerékpárok, vagy az a titkolt szándék mozgatta a szülőket, hogy ha aktívan nem is, de ekként részesei lehetnek annak az átalakulásnak, amely előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen korú falusi polgárok akár csak tolva is a drótszamarat, vasárnapi misére igyekezzenek.

Külön felhívom a figyelmet arra a büszke, már-már hivalkodó tartásra, amivel a serdülő leánykák a bicikliülésen, mintegy kiszolgáltan trónolnak. Büszkeségük nem bántó, mert meglágyítja az az örömös mosoly, ami egyértelműen a szülők felé árad - a családi összetartás zokszó nélküli napszámosaira...

(Holnap folytatom)

A Garadosi panoráma c. tárlat anyaga a Káfé portál képtárában tekinthető meg

Édes kettes

Egy zöld kávéscsésze talákozott egy piros kávéscsészével és jól érezték magukat. Annál is inkább, mivel a zöld csészének piros, a pirosnak pedig zöld csészealja volt. És így valahogy rokonlelkeknek érezték magukat. Összetartozóknak.

Az ilyenek tudják olyan jól eltölteni az időt édes kettesben, hogy megáll körülöttük a világ, elsuhan az idő...

Valami effajta történetet sugall nekem Erdély B. Előd ízléses termékfotója, amely a maga kiválóan megrendezett és beállított fény-árnyék játékával megtekinthető (egyebek mellett) a székelyudvarhelyi fotóművész szeptember 15-én megnyílt egyéni tárlatán, Bukarestben. Én magam még a készülő katalógusban láttam egyéb, a művész által kiállított stúdió- és aktfelvétele mellett, s arra gondoltam, milyen mesterségbeli tudás, műszaki tapasztalat és gazdag portfólió - továbbá a mindezt működtető fotós szenvedély! - szükséges ahhoz, hogy a szigorúan megszerkesztett látvány a könnyedség, az elegancia, az ihletettség hangulatát árassza.

Alkalmam volt Elődtől, a HMKK fotótáborainak egyik alapemberétől szakmai előadást hallgatni fotótanfolyamon. Valósággal ömlött belőle a tudás, de nem az a papiros ízű, fűrészporfinomságúra rágott, kézen-közön szerzett elméleti duma, hanem a fotózáskor lehetséges helyzetek, megoldások, csapdák, esélyek áthidalásának finom egyéni receptjei, kis történetek, megfigyelések, bosszúságok, melléfogások elemzése. Egyik a másikba indázott, összefüggtek, a gondolkodó, a dolgok mögé látó, a mindent ízekre szedő, majd egyetlen érvényes látványba összefogó ember vallomásává váltak előttem.

„Szerencsésnek tartom magam, hogy még filmre is dolgozhattam, saját kezemmel hívtam elő a felvételeket. A saját ötleteim alapján kísérletezhettem a filmhívások során” – vallja katalógusában Erdély Bálint Előd. Aki szeretné őt beskatulyázni valamely irányzatba, kemény fába vágja a fejszéjét. A fiatal fotóművészt minden érdekli, mindent kipróbál, a dokumentumfotózástól (emlékezetesek a székely falvak jelenét és a cigánysorsot dokumentáló tárlatai) a legmerészebb kísérletezésekig.

Honlapján széttekintve előttünk áll Erdély B. Előd rokonszenves sokoldalúsága.