Válság

Kedvenc fotós oldalaimhoz nemrég sikerült Vasile Dorolţi tartalmas, izgalmas blogját is hozzákapcsolni, miután alaposan "végiglépdeltem" felvételei előtt. Mondhatom, a bőség zavarával küszködtem; magyarán, nehéz volt a választás.

Mindenek előtt az nyűgöz le nála, hogy nyitott szemmel, minden előítélet nélkül megy szembe a valósággal, akkor is, ha az kellemetlen, nem ildomos, torz, suta stb. Nem keresi mindenáron a világ elrontott, megsebzett arcát, de valahogy mégis mindig megtalálja - talán csak azért, mert az az arc teli van sebhellyek, fekéllyel, mindenféle tisztátalansággal, és a fotósnak nincsen választási lehetősége, csak arról tud hírt adni, amiről ő maga is hírt kap.

Hanem ez az elhagyatott tempolbelső valahogy mégis ideillő. Leltárfotó ez az enteriőr, egy alacsony, szerény Isten házáról, amelynek falfestményei is csak hozzávetőlegesen igazodnak a kánon törvényeihez. Az ikonokon kívül semmi sem utal a helyiség eredeti rendeltetésére, a padlón szétterülő látvány maga az ordító, lehangoló Átmenet, amiből az egyetlen épkézláb dolog a kép középpontjában trónoló vécékagyló - még csak nem is árnyékszék, mert az meghittebben húzódik meg a maga kalyibás rejtekében. Ez a kagyló ki van szolgáltatva az enyészetnek, az épület pusztulásának, s még csak nem is funkcionális, hiszen nincsen sehová bekötve, a modern kor karikatúrája ölt benne testet; a fotóművész szerint maga a megtestesült Válság.