Némi habozás után úgy döntöttem, hogy ennek a képnek is itt a helye a Fotótanú-ban. A többi fotó mellett. Még akkor is, ha azt mondhatni a Pusztai Péter és Georgeta jegyezte alkotásra, hogy ez nem fotográfia, mert hiába tűnik valóságosnak minden eleme, amiből összeáll a látvány, valójában elképzelt, megtervezett tér néz vissza ránk, olyan, amilyen gondolatban bármikor felállítható és berendezhető, de a reális, kézzelfogható világban nehezen találni párját.
A Pusztaiék által művelt grafika mindegyre konkrét valóságelemekkel töltődik fel, azokból ihletődik, kölcsönöz formát, színt, dimenziókat. Nem torzít, csak megvalósítja azt is, ami a valóságban nem lehetséges. Stilizál, de betartja a fő arányokat, figyelembe veszi a tér görbületeit. Nem tartalmaz véletlenszerű, redundáns elemeket. Csak azt helyezi el benne, amire szüksége van. Az így felépített virtuális valóság gazdagabb üzenetben, de szegényebb részletekben. Az ember nem kalandozik el benne, így aztán nem is vész el - egyenes út vezet a célig.
A valós terű és látványú képhez viszonyítva a virtuális látvány úgy aránylik, mint valós filmhez az animáció. A kettejük között beindult versenyfutás még csak az elején tart. De nem hiszem, hogy tulajdonképpen vetélytársak lennének-e, vagy ugyanannak az éremnek a két oldala?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése