Emlékek maradandósága

Itáliai emlékek címmel a szatmárnémeti Debreczeni Éva egy korábbi olaszországi utazásának felvételeiből tesz közzé a Káfé főnix portálon. Önmagában ez nem meglepő, hiszen manapság hányan megteszik ugyanezt - elvégre az útiképek azért készülnek, hogy kisebb-nagyobb ismeretségi (vagy ismeretlenségi) körben megmutogassuk a legjavát.


Egyik fotója felkeltette a Kanadában élő kiváló fotós és grafikus, Pusztai Péter figyelmét, s a kép alatt megjegyezte: kár, hogy nem ő csinálhatta ezt a felvételt. E lakonikus, ám tartalmas dicséretre a szerző rögtön mentegetőzni kezdett, hogy márpedig ő nem lát semmi különöset rajta a "nagy sárga izén" kívül, s jó lenne, ha valaki tudná, mi célt szolgál az a valóságban?


Ezzel megindult a nem túl hosszú, de tartalmas vita, hogy fontos-e egyáltalán az ábrázolás minéműsége, vagy a hatás, a képszerűség, a grafikai élmény a fontos? A kérdést, bár a vita a portálon abbamaradt, tovább lehet boncolni, azért is hoztam szóba itt, a Fotótanún is, s emeltem ki nagyobb közönség számára a Titkos album-ból, ahová az első pillanatban a magam számára elraktároztam a felvételt.


Amit akkor sem bánok, ha kiderül: valóban Nivea reklámról van szó, ahogy az egyik hozzászóló (ihletetten?) sugallja...

Szocreál Leninnel

Debreczeni Éva lapszerkesztőt - aki szabad idejében ír, fotózik és internetes portált is szerkeszt (Káfé főnix) - ágy ismerem, mint aki syóban vagy képben egyformán érzékenyen leképezi a világ hangulatát, sugallatait és anélkül, hogy nyílt ítéletet mondana, ábrázol, tükör elé állít.


Itt közölt fotóját a Káfé főnixről vettem kölcsön. A kép sajátosságai jellemzőek a Debreczeni Éva által művelt fotográfia legjavára. Tárgyakat, mikrokörnyezeteket passzít össze, életmetszeteket készít élettelen tárgyakból, élet-díszletekből, amelyek mögött a képzeletünk megláthatja mindazt, ami egy átmeneti életforma értékrendjében kavarog, leülepedni képtelen.


Európa, Lenin, nemzetiszínű kokárda, talmi díszek a trófeának szánt kupán, a gagyi (műanyag) virágcserép, a kopott, zsíros fények a dilettáns bronz mellszobron, a hanyagul otthagyott feljegyzések, a hevenyészett oltárszerűség, még ha meg is rendezett, letagadhatatlanul viseli magán a rendezetlenség hitelét. Nem a tárgyak maguk, hanem az értékek zűrzavara az, ami e képen autentikus. És ez a Debreczeni-kép igénytelen, de figyelemre méltó kvalitása is egyben.


A szerző fotógalériájába e sorra kattintva lehet belépni!

A fény felé

Jó kép ez, bár nem profi műve. Egysze-

rűsége és ténysze-

rűsége teszik azzá. A szatmári Debre-

czeni Éva első-

sorban író, költő, újságíró, de a képvilágnak is érzékenyen a hatása alá kerül. Teknőse furcsa kalandba keveredett: egy fénycsóva rabja lett és így vált a szemünkben is képivé, létezővé. A sötétben ugyanis soha se vehettünk volna róla tudomást. De mert a lassú, ám kitartó állatban megvolt a szükséges ambíció ahhoz, hogy kiemelkedjék a homályból, célratörő vergődését látjuk és - tiszteljük érte.