Női arcok - fotótár 5

A kiállítás plakátja / Márton Ildikó munkája

Ma délután a Szeptemberi fotósulisok újabb tárlatát nyitom meg. A Fotótanúban otthonosak tudhatják, kiket takar e név. Az "újszülötteknek" mondom: a Hargita Megyei Kulturális Központ professzionális fotótanfolyamának második évadját kijáró, önszerveződő fiatal fotósok társulásáról van szó.


Anyák napja közeleg, így a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban berendezett kiállításuk érthető módon a nőiség, az anyaság köré szerveződött. Hálás, ugyanakkor nem könnyű téma. A címválasztás (Női arcok) is jelzi, hogy a szervezők tisztában voltak vele: ahhoz, hogy megfeleljenek a kihívásnak, tulajdonképpen az arcok mögötti világot kell megcélozniuk, mert a látszatokkal beérni ma már jobb esetben is minimalizmust jelet.


Az örvendetesen aktív fotósulisok elvitathatatlan érdeme, hogy ütemesen, következetesen hallatnak magukról. Az, hogy fotóznak, már-már természetes. Ami ezen felüli plusz, az, hogy a megmutatkozást, a kritika magukra szabadítását fontosnak tartják, már olyan erény, amit sietek mindjárt az elején kihangsúlyozni. Ha nem egyébért, már csak azért is, mivel bíznak bennem, hogy tanácsaimmal nem viszem tévútra őket.


Azt mindenképpen dicséretesnek tartom, hogy tanáraikat maguk mellett kívánják tudni, s ezzel is vállalják a szakma kihívásait. Az is rendjén való, hogy élve növekvő (el)ismertségük varázsával, másokat is maguk mellé engedtek, előbbre tartva a közösségi megmutatkozást az egyéni érdekeknél. Csakhogy, mindezek mellett, az alkotói kiteljesedés az igényesség fokozódását is megköveteli a társaságtól. Nem szervezési, hanem mélységesen esztétikai probléma az, hogy egy kiállítás tárgyául választott gondolathoz, tárgykörhöz mindenek előtt lényegileg - és ne formálisan - igazodjunk. Nőt ábrázolni képi megfogalmazásban lehet úgy is, hogy arcát teljességgel mellőzzük. És sajnos, létezik olyan fotó is, amelyről lerí az ábrázolt nő hiánya, pedig formálisan ott van rajta, nem egyszer akár több példányban is!


Az ábrázolás motiváltsága, a kifejezés professzionalizmusa kulcsfontosságúak mind az egyéni, mind a közösségi alkotói megmutatkozásnál. S ugyanakkor milyen lelki vívódásokkal jár, milyen, egymástól időben és térben távol eső törekvéseket képes egy fedél alá hozni, bizonyítja az a néhány, általam alkalmilag kiválogatott költői minta is, melyek az anyaságról, a nőiségről szólnak, a mai tárlat szellemi háttereként. Ide most csak Petőfi Sándor Füstbe ment terv c. versét illesztem, a többit - Lakatos Demeter Anyám és Paizs Tibor Az asszony eljövetele - linkelem.


Petőfi Sándor
FÜSTBE MENT TERV




Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?


Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.


S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.


S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.


Dunavecse, 1844. április


*


A tárlat anyaga megtekinthető itt; kiállítók: Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila, Veres Nándor, Hegedűs Enikő, Kelemen Kinga, Márton Ildikó, Tamás Ildikó, Virágh Zsuzsa, Vitos Hajnal, Csomortáni Ernő, Fülöp Szilárd, Incze András, Kelemen Csaba-András, Lőrincz Lehel, Sütő Gábor.