Ifjúságom története

Tegnap nyílt meg, a fenti címmel, az MTI egy kiváló veterán fotósa, Molnár Edit önéletrajzi fotókiállítása a budapesti Vizivárosi Galériában (Kapás u. 55), mely a hasonló címen nemrég megjelent visszaemlékezéseihez kapcsolódik s 60 remek képben nyújt ízelítőt arról, amit a fotó legalázatosabb szolgálatában eltöltött egész élet megismételhetetlen értékként felhalmozott nem csak egy szenvedélyesen alkotó ember viszonylatában, hanem mindannyiunk hasznára. Úgy is mondhatnánk, hogy az örökkévalóságnak; ha nem volna ez a szó kopott és nagyzoló, hiszen lassan meg kell szoknunk, hogy semmi sem örök, mert minden átalakul, és sajnos, meg is semmisül - ha nem is mint anyag, de mint minőség, igen...


Molnár Edit életútját érdemes alaposan elolvasni. Ehhez hozzásegít ő maga, aki 2000-ben, a Fotóművészet-nek adott nagyszabású életinterjúban elmondott magáról és pályájáról mindent, amit tudni illik küzdelmeiről, a fotográfia magyarországi sorsáról a háború után. Nagyszerű érzés lehet, hogy miközben a fotós tisztességgel megöregedett, munkaeszközével a kezében, egy olyan képvilágot mentett át, amelyben fellelhetők mindazok a kiemelkedő művész-személyiségek, akik korunk szellemi horizontját meghatározták. Így aztán a képeken keresztül a közönség megismerkedhet például Áprily Lajossal, Füst Milánnal, Kassák Lajossal, Kós Károllyal, Illyés Gyulával, Nagy Lászlóval, Németh Lászlóval, Szent-Györgyi Alberttel vagy 95. születésnapját ünneplő művészettörténésszel, Lyka Károllyal. De a háború utáni Magyarország életének autentikus lenyomataival. A Magyar Távirati Iroda páratlan kincsként őrzi Molnár Edit és társai fáradhatatlan napszámos munkájának megannyi tanúságát. A soha megpihenni nem tudó fotóriporter ezer és egy arcát látta a valóságnak és igyekezett valamennyit illően megörökíteni.


A kiállítás meghívójáról  vettem kölcsön a fotóművész "névjegyeként" ezt az életképet, amely alatt az  MTI alábbi magyarázó szövege áll:


"MtI fotó: Molnár Edit – Illyés Gyula, Reggeli Tihanyban, 1960"


Fél évszázad történelem...

Fotókban a história

Új könyv megjelenésének kapcsán (Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Osiris, 2009) időznék el pár percig história és képírás sorsszerű összefonódásánál.

A fotográfia egészében véve: történelem. Hiszen amit megörökít az objektív, az máris a múlt. Bármilyen közeli, de múlt idő. És egyre csak távolodik tőlünk.

A fotográfia azonban tovább lépett: megörökítette azt is, ami a nagy eseményekkel kapcsolatos történések, mozzanatok, a történelmi mozaikkockák lényege. A fotók történelmi tanúságáról szól ez a remek fotótörténeti kézikönyv, melynek szerzője hosszú ideje dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Fényképtárában, e mellett az ELTE-n is tanik. A hírek szerint egyetemi előadásai szolgáltatták az ötletet a könyv létrejöttéhez, amelynek borítóján az egyik klasszikus politikai eseményfotó kapott helyet: Munkácsi Márton Bethlen István miniszterelnök megérkezik a Parlamentbe, 1925 c. felvétele.

A könyv bemutatása alkalmával a szerző nyilatkozott munkájáról a Magyar Távirati Irodának, s felemlegette, a fotográfia gyakran nélkülözhetetlen forrás a múlt anyagi kultúrájának megismeréséhez, de az ember jellemzéséhez is hozzá tartozik a külseje, a gesztusai, a ruházata. "Jellemző például, hogy a két világháború közötti időszakban kinek milyen volt a díszmagyarja: Teleki Pál vagy Bethlen István egyszerű, sötét öltözéket viseltek, míg Gömbös Gyula sokkal díszesebb, hivalkodóbb ruhát" .

Anekdotát is mesél, Rákosi Mátyás országlásának idejéből, amikor egy látogatása során a vezért elkapta a vizelhetnék, s kísérőitől elválva, átgázolt egy búzatáblán, majd a kalászok takarásában könnyített magán. "Kifelé jövet a fotósok elkezdték fényképezni, mire ő úgy csinált, mintha csak a kalászokat szemrevételezte volna. Ezek a fotók úgy mutatják, mint a haza atyját, aki a terméssel foglalkozik, pedig alig látszik ki a búzatáblából".

Ám Stemlerné vészharangot is kongat egyszerre: aggasztja a digitális korszak nagy számú fotótermése archiválásának megoldatlansága. Az a paradox helyzet állhat majd fenn, hogy "bár soha ennyi fénykép nem készült, mint manapság, lehet, hogy (...) korunkból jóval kevesebb fénykép marad meg, mint a korábbi időkből?" - töpreng könyve befejező részében.

Kinyílt fiókok

A Magyar Távirati Iroda mint intézmény és ezen belül mint a huszadik századi magyar valóság képi dokumen-tumainak tárháza, minden ellentmon-

dásossága és működési nehézsége dacára több értéket rejteget, mint azt gondolnánk.

A napi használatra készült, eseményekre kihegyezett és hírértékük révén felhasznált fotószolgálata az évtizedek során irigylésre méltó archívumot teremtett, amelynek rendszerezése, digitalizálása nagy anyagi ráfordításokkal történik.

Ezen túl október 14-én Szegeden egy olyan könyvbemutatóra került sor a Móra Ferenc Múzeumban, mely az MTI fotóművészeinek és -riportereinek mívességére, életművére tereli a figyelmet. Sajnos, csak a hírt olvashattam, a könyvet még nem láttam, amelybe Keleti Éva Prima Primissima-díjas fotóművész öt olyan fotós munkáinak legjavából válogatott, akik az ötvenes években az ügynökségnél a munka dandárját végezték: Kálmán Katának, Langer Klárának, Reismann Mariannak, Sándor Zsuzsának és Vadas Ernőnek a Magyar Távirati Iroda archívumában található munkáit tartalmazza az Elfelejtett képek című kötet, amely egy korábbi, Kinyílt fiókok című kiállítás anyaga alapján állt össze.

A mellékelt montázs, amely a múzeum honlapján is látható, egy szurtos ebadta portréja mellett az öt fotós arcképét ábrázolja, a felsorolás rendjében. Munkásságukról, jelentőségükről a könyvben Szarka Klára fotótörténész írt tanulmányt. Nehéz korban éltek és alkottak nevezettek, hiszen azokban az időkben mindennek ragyognia és mosolyognia kellett, az optimizmus és a forradalmi lendület látványait kellett mindenáron begyűjteni. Mind a kép, mind a tárlat, melyre az album épül, tulajdonképpen azt példázzák, hogy az igazi művész a látszat és a smink mögött is meg tudja mutatni a látvány valóságát és tanúságot képes hátrahagyni arról is, amit a játékszabályok szerint nem lett volna szabad látnia...

De hát a vérbeli fotós már ilyen...

Persze, az így készült fotók jó része akkor fiókba került, ott várta kései feltámadását. Ami ma már részben bekövetkezett.