A somlyói "testvérek"

Ha már tegnap eljutottunk az iker- és testvérképekig, ami Egyed Ufó Zoltán szerint lassan a szenvedélyemmé válik (van benne valami igazság), akkor most újabbakat is bemutatnék. Igaz, már jó ideje a birtokomban vannak, de szélcsendesebb napokra vártam (amelyek ím, meg is érkeztek...).

Vargyasi Levente díjnyertes fotója

Emlékszünk még az Együtt-Lét pályázat emberábrázolási kategóriájának első díjas fotójára? Vargyasi Levente Őrzött álom c. fotója - amelyről a díjosztáskor már írtam - méltán keltett feltűnést remek kompozíciójával, színvilágával, sugallatos értelmezhetőségével. A csíksomlyói kegytemplomban éjszakázó, feltehetően csángó gyermek alakja, a jelek szerint másoknak is feltűnt, ami nem csoda, hiszen a pünkösdi búcsúban ilyenkor százezrek fordulnak meg, s bizony, dolgoznak ám a kamerák, fényképezőgépek, profi- és amatőr kézben egyaránt.

Bakos Ramona Kármen felvétele

Egyed Ufó Zoltán két felvételt is beküldött: az egyiket ő maga, a másikat felesége, Bakos Ramona Kármen készítette. "A technikai minőséget ne nézd - írta kísérőlevelében -, a képek úgy vannak, ahogy előbújtak a gépből, soha nem dolgoztuk fel őket. Lelőni lelőttük, mert az ember nehezen állja meg, hogy ne lője le, de utána aztán otthon nagyon közhelyesnek találtuk őket, és azóta nem néztünk rájuk. Most is alig tudtuk előkeresni őket az archívumból."

Egyed Ufó Zoltán felvétele

Jó példa ez arra, hogy sosem elég a jó téma, mert mindig pontosan ott kell lenni: a lehető legjobb időben és legjobb helyen. A képeket összevetve mindenki meggyőződhet arról, hogy a Vargyasi-féle fotóban megvan mindaz, ami viszont a másik kettőből azért hiányzik, mert a szerzői szándék megállt a témának szóló keccintésnél.

Őrzött álom

Úgy tűnik, egy pár napig jól elleszek az Együtt-Lét pályázat díjnyertes fotóival, elvégre mindegyiknek megvan a maga különbejáratú, "fotótanús" tanulsága.


Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi fotóművész, aki 1. díjat kapott Emberábrázolás-portré kategóriában. Nagy megbecsülés ez, a kép azóta be is járta az erdélyi sajtót, s nem csupán Háromszék lehet büszke a díjra s a díjazottra, hanem a szakma is. Nagyszerűen megkomponált, csöppet sem szokványos, életszerű portré. Olyan, amilyet csak egy rendkívüli esemény tud produkálni a fotósnak - azzal a feltétellel, hogy jelen és résen van.


A kép alatti magyarázat - "csángó kisfiú pihen a csíksomlyói kegytemplomban" - határozottan segít az értelmezésben, de egyúttal kérdőjeleket is ébreszt bennem. Teljes értékű hatást a fotó csakis e magyarázattal s a magyarázat lényegében való jártassággal ér el a nézőben. Az, aki nem tudja, mi zajlik Csíksomlyón minden pünkösdkor, aki nem tudja beazonosítani a képen ábrázolt helyiséget a konkrét kegytemplommal, aki nem tudja, hogy a búcsúkor a zarándokok egy része a templom padozatán tölti az éjszakát, aki nem ismeri föl az alvó, szép vonású fiúgyermekben a csángó ismérveket, annak föltétlenül szüksége van a félmondatos mankóra. Félek, hogy a kép átütő sikere ebből (is) táplálkozik. Személyesen mindenképpen jó fotónak tartom, azzal a fenntartással, hogy szememben a reális önértékére tetézett ideologikus hímpor (csángó, Csíksomlyó) némileg alkalomszerűvé degradálja. Ahhoz, hogy maradéktalanul érvényesüljön, a háttérinformációk nélkülözhetetlenek. Olyan, nem egy esetben előforduló dilemma, csapda ez, amiből csak a fotósok találhatják meg a kiutat.