A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kerekes M. istván. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kerekes M. istván. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 24., hétfő

Máramarosi liturgia



Kerekes M. István szintén a "duplázók" közé tartozik: az Ünnepek és hagyományok kategóriában sikerült elvinnie az Együtt-Lét pályázat 1. díját; nem semmi! Ráadásul egy olyan sorozattal, mely Máramaros soknemzetiségű lakosságának egyik Pünkösd utáni ünnepi liturgiáját, annak hangulatát és nemzedéki sokszínűségét ábrázolja.


Az asszonyok vállán a hit - sugallják a képek, és látunk rengeteg női arcot, különféle változatban, kezdve a zsenge gyereklány kíváncsi tekintetétől a kendővel körített orcák szigorú komolyságáig, megkísértve akár azok ikonná válását is (bár ezt a képet az én ízlésem kitessékelte volna a sorból - de hát a szerző és a zsűri lelke rajta...).


Megragadónak találtam ezt a dísztelen, látszatra az összképből kiragadott szekvenciát, amelyen egyetlen látható arc fénylik fel kivehetően, minden más részlet és metszet - jelzések egy-egy alakról, de a viseletekben látható nemzedéki különbségek ellenére is ugyanaz a mélyhit jellemzi együttlétüket, ami a templom hajójába hozza a máramarosi asszonyokat. A mögöttük megbúvó, rikító trikós, látszólag hagyománytagadó kislány is úgy simul a sorba, mint aki sejti, hogy mai énje pár év múlva már csak emlék.

2011. január 23., vasárnap

A templom őre

Kerekes M. István páros képe az Együtt-Lét pályázat Mindennapi élet kategóriájában nyert 3. díjat. Megrédemelten. Még akkor is, ha a szerzői képmagyarázat - szerintem fölöslegesen, de a lelke rajta! - még rátesz egy lapáttal az értelmezésre:


"Az erdélyi, valamikor magyarok, románok és romák által lakott Bözödújfaluból, amelyet a Ceauşescu diktatúra romboltatott le, mára csak ennyi maradt: a romokban álló római katolikus templom. A "templom őre" 2001 februárjában is, mint azóta mindennap kilátogat fiával e szomorú helyre."


Tehát újra Erdély, bár ez a kép szomorú ünnepélyességén egy csöppet sem javít, nem is ront. Elfogadom, hogy a lelketlen, emlékverte tájon poroszkáló lovashoz, s mögötte az ebhez (a másikon meg előtte a gyermekhez) önkéntelenül is az élet, a folytonosság plusz értelmezése társul. Kár, hogy a képelemzésbe mindegyre belejátszik az ideológiai szempont, ezért azt javasolom: vonatkoztassunk el mindattól, amit a képről tudunk és figyeljük meg ezt az ismétlődő, mégis mindig más és más őrjáratot egy halott világ felett, amelyben egy még ellenálló torony és egy vissza-visszatérő lovas az egyetlen remény.


A pályadíjas képek galériája elérhető itt.