2010. június 14., hétfő

Tárlat az ecsetgyárban


Május utolsó napján nyílt meg a kolozsvári ecsetgyárban Feleki Károly dokumentarista fotótárlata. Fekete-fehér képei arról az időszakról szólnak, amelyben minden tiltakozás és észérvek ellenére felszámolták Kolozsvár zöldségeskertjét, a falusi szellemiségű, hagyományőrző, magyar Hóstátot.

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveit írtuk akkor. A fotós, aki akkoriban teljesítette ki szakmai tevékenységét és került a figyelem középpontjába, egy pillanatig sem titokolta, hogy mint alkotót is mélyen megérintette ez a pusztítva pusztulás. Városa mindennapjaiban benne élő lakosként is ugyanígy érzett volna - fotósként annyit tehetett, hogy amíg csak volt mit, számolatlanul gyűjtötte be a haldokló Hóstát látleleteit. E témáról készült fotói egy monumentális adatbázist adnak ki, de jóval többek annál: Feleki fotóként álmodta meg valamennyi felvételét - még akkor si, amikor tudta: a bizonyíték elkészítéséhez elég csak megfelelő időben kioldania gép zárját.

Képeiből számos megjelent annak idején az Előre Naptárban, kiállította őket a Korunk Galériában. A képes krónika nem maradt visszhangtalan. A mai Kolozsvár közönsége úgy pillant most e felvételekre, mint aki tényleg a történelmet látja kivetítve az ecsetgyár falára.

Negyven év alatt minden kicserélődött, eltűnt, a régi várossebeket benőtte a beton, a por, a mérnöki fejetlenség. Maradt a fotótanúság, akár e képben is.

1 megjegyzés: