2011. augusztus 13., szombat

Emlékek a vasútról

A vasúthoz fűződő élményeimhez és gondolataimhoz gyűjtögetek irodalmat, nincs is hiány forrásban, hiszen a XIX. század eme korszakalkotó találmánya azóta is ott van az emberiség szívében, még ha nem is ugyanazzal a ragyogással, ahogy valamikor megszokott volt.


A neten bolyongva akadtam a vasutak iránt szenvedélyesen érdeklődők romániai fórumára (Forumul pasionatilor de trenuri din RO), amely hatalmas és értelmes vállalkozásnak tűnik, mert átélhető rajta keresztül - és mindenek előtt láthatóvá válik - az a háttérbe szorulási folyamat, ami a vasutat általában és konkrétan is sújtja. A honlap sokszintű felépítésében helyet kapnak az összes fő- és mellékvonalak, de a szerkesztőknek gondja van arra is, hogy a szakmai jellegű eszmecsere mellett a vasút világának művészi megjelenítését is nyomon kövessék. Következetes, havi fotó-, illetve rövidfilm-pályázata ha nem is tömegeket megmozgató, de rendszeres illusztrációs anyaggal látja el a fórumot.


Ezen túl igen fontosnak tartom azokat a dokumentum képeket, melyekkel a fórumozók tapasztalataikat és mondanivalójukat illusztrálják. Létezett egy keskenyvágányú vasút Marosvásárhely és Szászlekence között, néhányszor magam is utaztam rajta. Azóta - jóideje már - a keskenyvágányú vonatozásnak nálunk is befellegzett. A fórumon végig lehet követni pl., milyen állapotban van ma az útvonal a különböző megállóknál és pályaszakaszokon. És ezt nagyon sok vasútvonallal kapcsolatban megtaláljuk! Mert szerencsére vannak, akik nem csak sajnálkozni, hanem cselekedni is tudnak. Képeiknek mindenek előtt dokumentum értékük ad jelentőséget - az, hogy nem csak elsiratják azt, ami volt, de megpróbálják rögzíteni az egyre sivárabbá váló maradék vasúti világot, amit beborítanak a feledés gyomszőnyegei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése