2011. augusztus 8., hétfő

Inox Krisztus

Nem gondoltam volna, hogy ez a téma betör ebbe a blogba. 


Ám akkorák már a hullámok a Székelyszentlélek és  Farkaslaka közötti Gordon hegyre tervezett világnagy Krisztus szobor (és kilátó) terve és ügye körül, hogy jó, ha az embernek legalább fogalma van róla, mi is a vita tárgya. Még jobb, ha lát belőle legalább valamit. Igaz, a tervezett avatás időpontja elég közel van, s akár ki is várhatnánk a végét, de a hatóságok, az egyházi vezetők bíznak a kezdeményezők bölcsességében, hogy egy elérendő rekord miatt nem követnek el egy olyan szimbolikus tettet, amit később századok múltán is szégyellni fog a szűkebb és a tágabb közösség is.


Vannak, akik máris hevesen bírálják, s mindenek előtt művészi megfontolásból a tervezett inox monstrumot. Mások tartózkodóbbak, azt mondják, egy el nem készült szoborról óvakodnak elsietett véleményt mondani. Pedig hát az alkotásnak már olyan stádiumban kell lennie, hogy a fotó dokumentum értékére alapozva, reálisan is felbecsülhető és értékelhető mindaz, ami a Gordon tájékán készül.


Titokban persze, reménykedni lehet abban, hogy évek múltán már csak a lapgyűjtemények s a tervről készült fotók őrzik még az elvetélt gondolatot.


A sokféle sajtófotó közül a Hargita Népe felvételét választottam illusztrációul. Abban ugyanis benne van - a monumentalitás amúgy derék szándékán túl - az a szellem is, amivel ezt a lenyűgözni és imponálni szánt gólemet fel kívánják ruházni. Személy szerint engem nagyon emlékeztet a Rushmore hegység kövébe dinamittal robbantott amerikai elnökök négyesfogatára, ami - bármennyire is lenyűgöző, funkciójában nem több egy óriási falvédőnél vagy poszternél. Mindannyian tudjuk, hisz naponta elpanaszoljuk egymásnak, társadalmunk mennyire hadilábon áll a környezet megőrzésével. És akkor tessék, a konkrét cselekvés helyett pótmegoldásokban éljük ki magunkat?


Kár, hogy az indulatok párája nagyon sokszor elborítja a látásunkat, ködbe vonja az agyunkat. A képi ábrázolás némileg segítheti a tisztánlátást. Ki-ki saját érdekében végezze el magában a látvány felülvizsgálatát. És ez alól  a művész se kellene kivonja magát...

4 megjegyzés:

  1. Szerintem a székely lélektõl távol áll - mind a teatralitás, mind ez a meglepõ, Brazíliába, Dél-Afrikába inkább illõ méret. Gergely Tamás

    VálaszTörlés
  2. Mennyibe kerül, és ki fizeti? (A méret ugyebár nem fontos, a brazil vagy búr gyökereket pedig utólag is ki lehet deríteni.)

    Skandikamera

    VálaszTörlés
  3. A szorgalmazók szerint az egész 200 ezer eurót kóstál. És minél több hangzik el róla, annál biztosabb, hogy inkább kilátó lesz, mint szobor,s az Eiffel-toronyra kíván hajazni. Én pl. attól tartok, hgogy az első komolyabb nyári-őszi vihar úgy ledönti, mint a pinty

    VálaszTörlés
  4. Hat ez katasztrofalisan ronda, izlestelen monstruozum. Csakis itt lehet ilyen pocsek dolgokat epiteni 1 csomo penzert. En is remelem, hogy ledol onnan, es mehet direkt a Remat-hoz. Pfuj.

    VálaszTörlés