Egyszer, úgy jó harminc éve, felmentem egy tanyára, Korond fölé, a hegyekbe. Nehéz út volt, kaptatóval, s olyan gondolattal szuszogtam fel, hogy ezt a fáradtságot márpedig odafent kipihenem, s csak másnap ereszkedek vissza a lapályra.A tanyán a helybeliekkel beültünk az ivóba, s már csak jókor este bújtunk elő, amikor már megbeszélgettük a lenti és ma fenti világ minden baját, bánatát, s hogy öröm is legyen az ürömben, sörökkel múlattuk az időt.
Mikor a szállásra kísértek volna vendéglátóim, botorkálós, zegzugos, elkertelt ösvényeken bandukoltunk a tanyaházak mentén, az alkonyatban. Úgy fénylett az őszi sár az úton, mint valami feltúrt csodaaszfalt - akár csak a csíkszeredai Derzsi Gyula fotóján. Akkortájt került hozzám a kép közlés végett, meg is jelent valamikor az Előrében, most meg előkerült a roppant halomból, s előhívta bennem tanyai kalandom régvolt pillanatát.
Az ilyen mélyen átázott, sok-sok csizmától összejárt-feldagasztott, sárosan fénylő gyalogösvény mindennapos élménye talán mindnyájunknak, a mellékelt fotó azonban igazi művészi alkotás!
VálaszTörlés