Jó ember halt meg. Ma reggel érte szólt a gyászmise Csíksomlyón. Szeredai gyermek volt Bálint Lajos és Bécsig kellett mennie, hogy mestercipész lehessen. Ez volt élete álma.
Az volt utolsó kívánsága, hogy hamvait hozzák haza és szórják szét a számára oly kedves Suta tájain. A mise után orgonakoncert búcsúztatta. Neki szólt a fenséges hangszer, amelynek koncertjeit egykor maga is szervezte a Régizene Fesztivál egyik korai rendezőjeként.
Bécsben messze földön híres cipészműhelyt nyitott, a Stephansdom közelében. Csáky Zoltán a Duna TV Arcélek rovatában 2008-ban negyedórás riportfilmet közvetített "Bálint Lajos mestercipész (Bécs-Zürich)" címmel. A hozzá vezető utak térképe fent van a weben. Akár csak a cég honlapja is, amelyről látni lehet, milyen kifogástalan mesterember távozott. Van ott róla fotó is, de emlékére én most egy szakrálisabb képet mutatnék meg: a marosvásárhelyi Tamás András örökítette meg ekként a Szent István katedrálist, annak toronycsipkéit, amelyeket Lala akár naponta láthatott. Ez a csipkerengeteg a fotós szerint a dóm esszenciája. Miközben a tekintet és a gondolat lentről odáig felkapaszkodik, beleszédül a lélek. Fentről lefelé mennyivel könnyebb megtalálni a mélybe vezető utat! És mégis, mindenki felfelé törne, mert az a lehetetlenebb, nyaktörőbb vállalkozás. És mert ha egyszer az embernek sikerült csúcsra érnie, utána úgy is a lefelé út a sorsa. Vagy csöndesen, ereszkedve, vagy nagy sebesen, rövidítve, árkon-bokron át...
És közben szól az orgona...
