Szükség

A kép a Kaukázusban készült, valamikor 1992-ben. Nyáron. Székelyföldi fiatalok portyáztak akkoriban az oroszországi hegyekben, köztük volt Klárik László is, akit a Romániai Magyar Szó (is) támogatott.

A tehetséges alpinista azóta felhagyott a hegymászással, s közéletre adta a fejét, de annak idején készített színes (analóg) felvételei hűen tükrözik a csöppet sem könnyű túra körülményeit.

A közeljövőben időt szakítok arra, hogy a túráról készült dokumentum értékű felvételeit megfelelő portfólióban elrendezzem. Addig is nem állhatom meg, hogy meg ne mutassam a túra egyik legtermészetesebb és ugyanakkor legmarkánsabb felvételét: a szükségét végző hegymászót.

Ne gondoljuk ugyanis, hogy aki hegyet mászik, az csupán hős és más semmi. Ember ő is, esendő, szarik és fingik, meg pisil, ahogy az elő van írva, de sajnos, legtöbbször nincsenek meg ehhez a természetes, civilizált körülményei.

A szükségét végző alpinista két tűz között párolódik: egyrészt, nem szabad szennyeznie a környezetét, ezért kereste meg azt a jókora jégrepedést, amelynek több száz méteres mélyén ürüléke majd eléggé távol kerül a felszíntől, másrészt mindezt gyorsan és fokozott precizitással kellett művelnie, nehogy a mostoha időjárási viszonyok között befagyjon a hátsó fele.

A pillanat megörökítve és letudva. A kép bizonyíték ugyan, de a rajta lévő események résztvevőinek azóta bottal üthetik a nyomát...

Érkezés a deltába

Fapados, hánykódó, lassan sikló hajó fut be a deltai kikötőbe - hozza Tulceáról, az utolsó szárazföldi városból, a vasútállomás mellől mindazokay, akiket fog a delta vízi világa. Odavaló bennszülötteket és vállalkozó kedvű kalandorokat.

Cecilia Denis Bărănescu, ez a csinos bukaresti fiatal nő a városlakó kíváncsiságával vetette bele magát fényképezőgéppel feltérképezni a delta világát. Mindazt a megörökítésre váró pillanatot, amely egyedivé, meghatározóvá teszi ezt az isten háta mögötti, magára hagyott vidéket.

A delta emberei elesett, reménytelen emberek. Az élteti őket, hogy rosszabb már nem lehet. Az otthonosság és a kikerülhetetlen sors elszántságával lépnek a hajóhídról a kopár, sáros, sokat kárhoztatott partra, amely nem jelent ugyan biztos pontot az itt élők számára, de ez a mentsváruk, az életük. Ez tartja meg cölöpökre épített házaikat.

A fotós felfedezéséből remek képriport (Deltai hétköznapok) született, megtekinthető a Kalandozó c. honlapon. Az itt közölt felvétel csak egy pillanat a végtelenné táguló helyzetképből.

Lányszöktetés

E fotó Szilágy-

nagyfaluban készült, 1989. április 22-én. Az Előrétől mentem oda riportútra, Székely Sándor fotóriporterrel együtt. Amíg ő a helybeli termálfürdőben készített életképeket, a képen látható hölgy megszólított. Pár pillanat múlva felismertem: az a hajdani kamaszlány volt, akit a hatvanas évek végén cselédlánynak fogadtunk föl Bukarestbe. Egy nagyfalusi ismerősünk tárgyalta le az "üzletet" a családdal, s mikor odautaztam, a képen látható Ilonka készen állt a nagy utazásra. Elfogódott volt, sokgyerekes családból származott, kellett a pénz, azért szegődött el akkora távolságra otthonától, de mikor eljött az indulás perce, s már-már beültünk volna az autóba, amely Kolozsvárra, majd Bukarestbe indult volna velünk, a család mintha meggondolta volna magát. Úgy iszkoltunk el, már-már lopva, a lány biztatására, aki szerette volna a kiszakadást a faluból, a változatosságot, számított arra, hogy elvégezhet Bukarestben egy varrótanfolyamot, amit korábban meg is ígértünk neki. S amit aztán el is végzett, becsülettel. Egy esztendeig bírta nálunk, aztán egyik testvére megbetegedett, hazahívták, mi meg nem tudtuk tartóztatni, pedig jól kijöttünk egymással. A fényképen már meglett asszony volt, a fürdőnél dolgozott, a konyhán, s amikor meglátott az utcán, nem hitt a szemének. Úgy álltunk ott, egyenrangúan, mint két meglett ember, akiket megcsapott már az élet szele. Nyoma sem volt a félénk, falusi kislánynak: józan, tapasztalt családanya nézett kedvesen hunyorogva farkasszemet velem.

Székely Sanyi kapott le bennünket, amíg az utcán beszélgettünk, s a kép azóta is elevenen emlékeztet azokra a távoli napokra, amikor lányszöktető lettem...