Pitztal

Ez a nyelvtörő, alpesi elnevezés messze földön híres gleccsert asszociál Ausztriában - de nem csak. A tél arrafelé még féltékenyen őrzi birodalmát, s a készülődő tavaszban hétvégi kiruccanásra csábította Péter fiamat. Na, itt aztán megkapta a "magáét": havat-hegyet-fenyőt-magasságot-tájat-természetet ezerrel, s kristályosan tiszta légkört, amely a képeket is különösen éles rajzúvá teszi...

A rendelkezésre álló, gyakorlatilag egyetlen nap termése nem szolgál kimagasló meglepetésekkel. Számomra a hó, a jég és a víz magashegyi alakváltozásai, grafikus egybejátszása az, ami emlékezetes látványt hoz. Ilyen megfontolásból válogattam ki néhány mutatós "absztraktot".

Cseke Péter felvételei

Jégtörés (5)

A másik, a Péter fényképeivel kapcsolatos gyakran emlegetett kifogás: hol van róluk az ember? Ebben a vitában mostanig nem nyilatkoztam, de úgy illik, hogy hallgassuk meg az érintett felet. Aki többször is kijelentette: számára többet mondanak a természet alakzatai, mint az emberi lények nyüzsgése a térben. (No persze, nem éppen ezekkel a szavakkal mondta, de bennem ez maradt meg lényegként.)

Álláspontjába könnyen belejátszhat az a körülmény is, hogy hovatovább egyre bonyolultabb emberi alakot fotózni. A személyiségi jogok miatt. Aki személyeket örökít meg, márf eleve ki kell hogy alakítson magának egy olyan kommunikációs eszköztárat, amivel a lehető legrövidebb idő alatt leveszi az alanyt a lábáról, közel férkőzik a személyiségéhez, megszerzi a bizalmát, elnyeri az együttműáködését.

Természetesen, ez sok helyen pénzzel is megoldható, de honnan annyi pénz egy fotósnak? Aki rendszerint nem nyerészkedik, inkább kiadásokba veri magát szenvedélyéért, hiszen most azokról beszélek, akik nem megélhetési fotósok, hanem kedvtelésüknek élnek.

Péter fiam szemében akár a kővilág is "szebben beszél" a humanoid fotónál. És van valami igaza - bár tudnivaló, hogy az igazságiok valahogy mindig a középen szoktak meghúzódni, úgy, hogy mindenkinek igaza legyen. Csak az a sajnos, hogy a legtöbb, saját igazságáért harcba szálló ezzel nem elégszik meg - mit meg nem adna, ha a maga oldalára csábítaná az igazságot!

...És hát erről szól az életünk, vagy nem?

(Az itt készült képek a wales-i Snowdonon, a kopár kővilágban készültek, 2014 szeptemberében)

CsP fotói

Az év fotói a HVG-n

A Heti Világgazdaság (ma már inkább csak HVG) honlapjának Nagyítás szekciójában évről évre összegyűjtenek a világ fotóterméséből az esztendő eseményeire jellemző, kitűnő fotókat, különféle kategóriákban. (Aki rendszeresen látogat el oda, annak az alábbiak nem sok újat mondanak, de nem is nekik szól az alábbi bekezdés, hanem az olyanoknak, mint én, akik eseményszerűen és ritkán csodálkoznak rá egy-egy jó webhelyre, kezdeményezésre.) Év végén valószínűleg elérhető lesz majd a leguizgalmasabb eseményfotók gyűjteménye, illetve a legviccesebb felvételek tárháza. Egyelőre be kell érnünk az idei legjobb természetfotókkal, illetve a parányvilágot bemutató makrófotók galériájával. De mert a Nagyításban egyéb érdekes-tanulságos látnivaló is van, profi szakmai színvonalon megoldva, kitartóbb és ismételt böngészésre ajánlom ezt a honlapot.

Kedvcsinálónak a Fotótanú-ban elégedjünk meg két sikerült felvétellel. Az egyiket Dr. Arlene Wechezak készítette a Nikon fotópályázatára, címe: Vörös alga - Ptilota.

A másik Nagy Zoltán Gergely alkotása, címe: Tánc az élen. (És a hozzá fűzött magyarázat: A romániai Csalhó-hegységben még a nagy hó sem űzi le a meredek sziklákról a zergéket, hiszen az alacsonyabban fekvő erdőkben farkasok várnák őket. Lenyűgöző látvány, ahogy tériszony nélkül keresik az élelmet, és élik az életüket a Kárpátok és a vadon igazi szimbólumai – a zergék.)

Mit mutatunk a természetből

Egy, a közeljövőre meghirdetett esemény tolta előtérbe a témát: a természetfotózást. Élménye ezzel kapcsolatosan majd mindannyiunknak lehet, hiszen ha csak egyszer, és csak véletlenül kattintottunk is egyet egy fényképezőgéppel, nagy a valószínűsége, hogy - a személyekre szabott emlékfotókat nem számítva - a természet valamely szépségét vettük célba. Magyarán: természetfotót készítettünk... És hamar rájöttünk, hogy a hozzá fűződő szubjektív érzelmi kapcson kívül tulajdonképpen nem igen mond semmit. Gyönge kópia a valóságról, vagy még csak annyi se... Vagy egy túlszépített, hamis lenyomat.

Bágyi Ferenc, Németországban élő magyar természetfotós október 2-án, Zeteváralján találkozik a téma iránt érdeklődőkkel. Azt mondják, bő humorú, nyílt ember, s előadásai is érdekfeszítőek lehetnek, nem véletlenül tart előadásokat és szemináriumokat a Nikon Németország felkérésére.

A Fotóművészetnek 1999-ben adott interjúban az 1945-ben született fotóművész a vadászathoz hasonlítja a természetfotózást, ami azt jelenti, hogy a fő cél nem a pillanatnyi szépség vagy az annak tűnő látvány mindenáron való rögzítése, hanem együtt élni a természettel, megismerni a titkait, eggyé válni vele, dolgozni és türelmesen várni. Az interjúból az ias kiderül, hogy a fotós élete véget nem érő küzdelemből áll: mindenért keményen meg kellett dolgoznia, ifjú gyerekkorától. Sokszor váltott, de valahogy mindig közel került a lényeghez: ahhoz, hogy fotózz, elölről-hátulról, unalomig meg kell ismerned a technikát, az alkalmazási lehetőségeket, a szabályokat. És csak utána lehetsz a magad ura.

Irigylem azokat, akik ott lehetnek majd Zeteváralján. Persze, magam is elmehetnék, hiszen manapság már nincsenek valódi távolságok, de talán fontosabb, hogy azok legyenek jelen, akik valóságosan is a kamerakezelés megszállottjai. És akik érteni, nem csak birtokolni kívánják a természetet...

Fókuszban a természet

Két rendkívüli magyar teljesítményre hívnám fel a figyelmet - mindkettő a természetfotózás területén mutat példát arra, hogy a szakszerűség és a technikai tudás a fotográfiát akár világhatalommá is avathatja.

Az egyik bravúr Fényes Lóránd piliscsévi amatőr csillagász nevéhez fűződik, aki a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapja szerint lencsevégre kapott egy "égi elefántot", amint egy ananászt - születő csillagot - tart az ormányában. Tovább nem is kontárkodnék a történtekbe, elmagyarázza azt nálam sokkal jobban a szerző, a fenti hivatkozáson.


A másik fotográfus, Csorba Gábor tulajdonképpen muzeológus és társaival együtt három új denevérfajt sikerült lencsevégre kapnia Vietnamban, amelyek kizárólag ott lelhetők fel. A démoni külsővel rendelkező bőregerek fényképezése sem könnyű, viszont annál hálásabb téma. Esetünkben maga a fotó egyben tudományos bizonyíték is, éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a kutatók a maguk során sokrétű fotós ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezzenek.

Belzebub jó kezekben...

Október

Egyed Ufó Zoltán hangulatos őszi fotójára egy albumban bukkantam, onnan másoltam ki - elnézést a silány reprodukálásért - a mai nap kedvéért. Amikor az ablakomból látszó, felhős-ködös Hargita felől tompa őszi színegyveleget ragyogtatott föl az olykor-olykor előbukkanó délutáni nap.


Hatásvadász lenne? Mennyi türelembe kerül kivárni egy ilyen megvilágítást? Egy ilyen színösszeállítást? Pillanatnyilag nem tudom minderre a választ, de talán nem is várja el tőlem senki. Azt hiszem, mindenki maga kell hogy megpróbálja, miként kapja lencsevégre október szomorúan vidám, tűnődő szépségeit. Ha valaki nyitott szemmel jár a természetben, egyszer biztosan rátalál élete nagy látványára. Egyed Ufóé például ilyen...

Villámcsapás

Májusi április... Valahogy így jellemezhető az a viharsorozat, amely átsöpör most Európa felett, itt forog és dühöng felettünk, körülöttünk, ontja magából a vizet, az energiát, istennyilákkal lövöldöz...

Égiháborút, villámlást fotózni nem valami hálás feladat. Föltéve, hogy a legtöbb kísérlet inkább csak tanulsággal jár, amelynek nyomán lassan kialakul az a reflexsorozat, ami majd önműködően bekapcsol a fotósnál, mikor vihar közeledik és ágaskodni kezd benne az ambíció is...

A csíkszeredai André Zsuzsa tavalyelőtti vihar "lenyomatát" mutatja be itteni dokumentumfotóján. Bevallottan kísérlet gyanánt készült, egy egész sorozat részeként, amelyekből ez tűnt a leglátványosabbnak, illetve kiegyensúlyozottnak is egyúttal, hiszen a fotó egyaránt ábrázolja a természeti jelenség fenségét, és a terror alatt meglapuló, sötétbe burkolózott, reszkető világ sejtelmes burkát. A fotós sokat bíz a képzeletre, igyekszik nem tuningolni, sminkelni a látványon, a felhők keretezte égi fényjátékok már.már önmaguktól helyezkedtek el a kép átlójában, mintha bérelt helyük lenne ottan, s az eső függönye jótékonyan permetez a világra, hiszen mégsem április van - immár májusban járunk...