Ötvenvalahány évvel ezelőtt e boltívek alatt telt minden fél napom. A kolozsvári ferencrendi zárda akkoriban lett zeneiskola, s lakói valamivel korábban - száműzöttek, kisemmizettek... A kolostor falai között ma is muzsikálnak a gyerkőcök, valami makacs, szűnni nem akaró buzgalommal; azzal az elszántsággal, ami belőlem sajna, hiányzott. Amikor hegedűmön gyakoroltam, tekintetem szívesen kalandozott el a boltívek metszéspontjain, a gótika rengetegében, s figyeletlenségem miatt tanárnőm mindegyre az ujjamra koppintott.
Egyetlen kellemes élményem van a kolostorból: a szünetek alatti bújócskázások az árkádok, labirintusok és egymásba nyíló folyosók között. No meg az a pillanat, amikor kérésemre nagy nehezen, megfutamodó szökevényként kívül kerültem az iskola kötelékéből és már mint más iskolába igazolt diák, hallgathattam végig e teremben elhagyott osztálytársaim évvégi koncertjét...
Székely Sándor fotója
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése