Csíksomlyó - az örök fotótéma

Holnap-holnapután egészen biztos, sok-sok fényképezőgép (telefon, tabloid stb.) kattan rá a csíksomlyói búcsú eseményeire, képvilágára, forgatagára, forma-kínálatára. A búcsút fényképező mindig is tűt keresőnek érezte magát egy szénakazal mellett, s az idők folyamán Csíksomlyó fotós hagyatéka megduzzadt, már-már parttalanná vált. A kezdetekből, a múltból merítettek most Molnár Attiláék és segítő társaik, amikor a Csíksomlyói Községházán (Szék útja 123 sz.) megrendezték a Csíksomlyó az idő tükrében című retró-kiállítást, amit a zarándokok - ha dőt szakítanak rá - szabadon felkereshetnek szombaton-vasárnap. Alább látható az esemény ihletett plakátja.

Foto -Andory Aladics. A kép Gál Bence tulajdona. Plakátterv Creative Design Csíkszereda

Megvolt az ezer

E magasból készített felvételével újabb trófeát tehet az eddigiekhez Ádám Gyula, aki mostanig minden alkalommal híven fényképezte az Ezer Székely Leány Napja rendezvényeit, s különösen a záróakkordot, amikor is a csíksomlyói Nyeregben összegyűlt, viseletüket és hagyományőrző kedvüket megmutatni vágyó lányok csoportképhez felsorakoztak a szabadtéri Hármashalom oltár előtt.

E csoportképeknek, a nyilvánvaló emlékállításon túl, az a praktikus haszna is megvan, hogy a Hamupipőke feladatra fogott fotós a végén alázatos türelemmel megszámolja, hányan is álltak fel az oltár előtt, vagyis hogy éppen kivan-e az ezer székely leány, ami pedig a rendezvény veleje és értelme?

Az ezres szám amúgy jelképes. Lehetne tíz- vagy százezerre is törni, de az ezres mennyiség az évtizedek folyamán elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az erőnek és az állandóságnak kifejezést adjon. Idei február 13-i bejegyzésemben már szóltam a nyár derekára időzített ünnepnap lényegéről, történetéről, s arról, hogy az idei találkozóra Ádám Gyula elkészítette a rendezvényről szóló fotótárlatát (itt látható belőle mintegy tucatnyi kép), amit az idei farsangtól, mozgósító élményként végigvándoroltattak a Székelyföld nagyobb helységeiben.

A fotós önkéntesen magára vállalt dokumentáris kíváncsisága és becsvágya most már közösségi kötelességbe csapott át: ha akarna se tudna visszalépni attól a "kegytől", hogy ő legyen az, aki hitelesíti a látleletet: kivan-e az ezer?

Az idén, minden reményt felülmúlóan, megvolt! (Sőt, azon felül is!) Pedig az utóbbi évek lankadó ünnepi kedve azt sugallta volna, hogy a fiatalok hagyományfeladása iramosabbá vált. Talán mégsem: a pünkösdi búcsú helyén 1931-ben megálmodott székely ifjúsági találkozó a hagyományos viselet és önfeledt tánc nyelvén mondták el, hogy közösségként is létezni akarnak.

Az eseményről készült képriport a Káfé főnix portálon - itt.

Somlyó felé

Ha kérdeznék, se tudná Ádám Gyula, hányadik pünkösdi búcsút fényképezte már életében, de ez számára fotográfusként is olyan esemény, amely örökké és újra visszavárja...

Többször kérdeztem tőle, mi az, ami az untig fényképezett témákhoz odavonzzák, hogy nem tud szabadulni hatásuk alól? Vállat vont, ami a kérdés botorságának szólhatott, mert válasza így szólt: a meggyőződés, hogy minden léleképítő eseménynek megvan a maga egyénisége. Évről évre meggyőződött: ha nem venne részt a somlyói búcsún, meghatározó erejű képek hiányzanának munkásságából. S a velük járó örömérzés az életéből.

Idei somlyói képsora - amelyből két fotó itt látható - a kegyhely felé vonulókat helyezi térbe pünkösd szombatjának reggelén; a készülődőket és a vonulókat, azokat, akik a pünkösdi zarándokláshoz szükséges lelki erővel győzik le a természeti akadályokat, hogy a somlyói kegyhelyre érjenek. A két Somlyó nyergében elidőzni, majd a hegyről levonulni már gyerekjáték. Az élet naposabbik oldala - még akkor is, ha felhők, zuhogó eső, tócsák, szélroham kísérik a több mint százezernyi búcsúst. A felfelé vezető út a várakozás, a próba, a küzdelem és a remény útja.

Az életé...

Székely lányok

Ma farsangtemetés volt Csíkszent-

királyon, ahol találkoztak Hargita megye hagyományőrző, farsangoló csoportjai. Volt ott móka, vidámság, enni-innivaló, muzsika rogyásig, de hogy a szellem se szenvedjen csorbát, a szervezők jónak látták egy fotókiállítással megtetézni a látnivalókat, s a községi iskola falain így kapott helyet Ádám Gyula 1000 székely leány című vándorkiállítása, amit a csíkszeredai polgármesteri hivatal rendelt meg a fotóművésztől.

Az 1931-ben rajtolt csíksomlyói rendezvényt Domokos Pál Péter képzelte el , minden nyár derekán oda, ahol a pünkösdi búcsú népsokadalma helyet talált magának - a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a lényege pedig az, hogy a székelyföldi fiatalok évről évre itt mutassák be a hagyományok őrzése iránti elszántságukat, többek között azáltal is, hogy népviseletbe öltözve jelennek meg az egy napos népünnepélyen. A közben hosszú éveken át betiltott rendezvényt felújítva, most igyekeznek új tartalmakat és célokat keresni a hagyománynak, az viszont biztos, hogy fotós számára nem lehet szerencsésebb alkalom egy helyütt megörökíteni annyi változatos viseletet és annyi szép fiatal női alakot. A kiállításról "elcsent" itteni kép látszólag idilli, könnyed sétáját mutatja 5 székely leányzónak. Látszik, hogy ünnepelnek, sugárzik róluk a meghittség és az ártatlanság bája. A természet pedig valósággal körülöleli őket, asszisztál nekik, eleven háttérként kiemelni azt a szépséget, amit a mozdulatok, a gesztusok, a vonalak és a viselet dekorativitása együttesen adnak ki a velük szembe menő, szerencsés - és természetesen, jó szemű, biztos kezű - fotós keresőjében.

A fotográfia napja

Ma van a Magyar Fotográfia Napja.

Nincs miért szégyenkezniük a magyar-

földieknek: hozzájárulásuk a világ fotóművészetéhez tényleg látható erejükön és nagyságukon túli nagyságrendet jelent.

Ádám Gyula küldte ezt az életképet erre az alkalomra a blognak, s mint a jó fotós, aki egy képpel mindent tökéletesen elmond, ezúttal is remekel: szellemesen őrizte meg a szerencsésen ellesett csíksomlyói pillanatot (Kájoni János szobra előtt a kolostor belső udvarán) arra az alkalomra, amikor súlyos mondanivalót is képes hordozni felénk.

Számomra a kép egyértelműen sugallja a fotográfia tényleges demokratizmusát, elterjedését. Mert ha már a papok is fotografálnak (s nem is akármilyenek, hanem a ferencrendiek), akkor tényleg mindenki fényképez ezen a földkerekségen. A fotótanúság tehát óriási. A felelősség is, akár csak a szelekció...

Ui. Közben Ádám Gyula jelentette, hogy csütörtökön, 2009. augusztus 27-én menetrend szerint lezajlott, a fotográfia napjára készített Megőrzött történelem - régi fotográfiák az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület archívumából című kiállítás megnyitója Csíkszeredában. (Az eseményről szóló képriportja itt látható.)

Barátok feredője

Aki nem látott még kőbe vésett imát, az itt most megnézheti: Csíksomlyón készültek e képek, 2006 októberében, közel a borvízkúthoz, ahol a hagyomány szerint a ferences barátok feredője állt valamikor.

Azon a nyáron, gyakorlatilag a semmiből teremtették kalálával a Polgár-Társ Alapítvány, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület és az Ars Topia Alapítvány. Hagyomány itt ez a kalákázás, s csak az a baj, hogy a folytatáshoz, a karbantartáshoz már nem marad erő és keret, s ami most ilyen friss és üde a tanúságul szolgáló felvételeken, az mára már - alig néhány évvel később -megkopott, elsivárult, mintha nem is évtizedekre készült volna, hanem a múló pillanatnak.

E rokonszenves és sajátságos pihenőhelyen a lápos-zsombékos talaj fölé deszkából ácsolt, látszólag szeszélyes, de a szemnek pihentetőül szolgáló kacskaringózó ösvények, meditációs helyek, a létesítmény mélyen szakrális jellegét és hagyományait jelző idézetek, imádságok és gondolatok lapályos, tág terű együttesén, a szabad ég alatt, a táj szépségébe ágyazva egy lényegében már megvalósult gondolatot láthatunk, amelyet további kalákák immár csak a kiteljesedésig vihetnek.

Öröm a két Somlyó lábánál, a feredő körül múlatni az időt (annak, akinek van), mindenek előtt azért a biztonságért, amit a látvány és a megvalósulás bizonyossága nyújt: a hitben némileg megrendült, elfáradt ember is megélheti a lehetséges gondviselést.