2011. március 9., szerda

Blogvizitek (27) - KRÁ fotónapló

Párbaj a napon / 1
Kozsák Rudolf Árpád Debrecenben él, több blogot is éltet, de számomra fotónaplója az, amiről képi emléket is hoztam magammal. (Ettől függtetlenül, azt is el kell mondanom, hogy filmes-irodalmi, illetve bábús blogja is sok értékes, izgalmas anyagot kínál. Mindenesetre, a fotónapló oldaláról könnyen elérhetők.)


Mindenek előtt legújabb bejegyzéseinek játékos, animációval érintkező szelleme ragadott meg. A tehenészlegények (cowboy) párbajainak groteszk sémáit, gyermeteg forgatókönyvét, fordulatait látjuk viszont, bábelrendezésben, stúdióeszközökkel megrendezve. Bevallom, egy pillanatra se estem dilemmába, hogy fotográfinak tekintsem-e jól megkomponált kroki-sorozatát, hiszen elfogadom, hogy a fotó mint kifejező eszköz nem csupán önmagára mutató művészetet boldogíthat, de mindazokat ugyanolyan hűséggel és meggyőző erővel szolgálhat, akik szabályainak tiszteletében és ismeretében nőttek föl.


KRÁ naplójában sok a kísérlet, a vizuális kaland, hogy csak a Pipát vagy a Fagy változatait rögzítő képi variánsaira gondolok. Ez a fajta szellemiség nagyon sok fotós műhelynek a hasznára válhat.
Párbaj a napon / 2

1 megjegyzés: