A napokban Borisz Akunyint olvastam (Azazel), most Frederich Pohl Csernobil c. könyvével folytatom a sort - nem csoda, hogy keleti hangulat fogott el, s hirtelen Vivienhez fordultam, az ő blogjából merítettem friss levegőt. Elcsábítottak Dnyeper-parton készített képei, eszembe jutott gyermekkori, iskolai oroszos neveltetésem, amely sehogy sem fordult át úgy idegenkedéssé és gyűlöletté bennem, ahogy ezt mások hagyták megtörténni magukban, körülöttem.
Mind a Malom c., mind a Dnyeper-kanyar c. bejegyzések nagyjából ugyanazt az élményt ébresztik bennem: hogy sikerült kiszakadnom hétköznapi létemből és irodalomból ismert, elképzelt, megálmodott mesetájakon járnom, miközben tudomásul kell vennem, hogy mindez ugyanolyan realitás, mint amivel naponta szemezek, ha az ablakon kitekintek.
Megértem s némileg irigylem is Vivien kényszerű helyzetét, hogy elfoglaltságot keresve magának egy kedvelni való világra bukkant, s most valósággal fürdik az élményben. Kívánom - lehetőleg ne teljen be vele soha...
Köszönöm, hogy a nyomában én is megjárhattam magam...
Örülök, hogy képet adtam a képzeletbeli világhoz :-) Remélem, a következő kirándulásom is élmény lesz a blogolvasóknak :-)
VálaszTörlésEz ország csupa csuda és mese, ha megfelelően állunk hozzá!