Blogvizitek (8) - Hajdu Tamás

A nagybányai fotográfus blogja vonzó műhely. Rendszerint elbódít a kínálat gazdagsága. A fotók ugyanazzal az egységes, nem hivalkodó grafikai elrendezéssel kínálják magukat. Hosszú távon figyelve munkáit, szinte valamennyi ugyanazt a témát, egyazon gondolatot és életérzést járják körül, megkapó egyszerűséggel és képi helyzetekkel: az elidegenítő, a lelket üresítő magányt és elhagyatottságot.


Tárgyban, élőlényben, emberben, egymáshoz való kényszerű viszonyukban egyként megnyilvánul, a hűvösen közömbös kontrasztok, anakronizmusok révén. És úgy tűnik, életünk - pontosabban a fotós körül zajló élet, de úgy érzem, hogy abban a magunkéra ismerünk - tálcán kínálja ezeket a helyzeteket, mert a Hajdu-féle blog nem szűkölködik jobbnál-jobb képi ábrázolásukban.


Karácsonyi (stílusos) bejegyzés az itt látható "télanyó", aki a szerző szerint inkább visz mint hoz; a kép egycsapásra jelzi a fenséges és az alantas együttélésének, egymást tételezésének feszültségét. A távolban ott a modern magasépület, a közelben itt a lepusztult fal, a rögtönzött lépcsővel és átjáróval. Az angyal általában hozni szokott - s valószínű, azt is teszi, valahol a háttérben -, de itt visz, mert kegyetlenül szüksége van mindenre, amit az élet itt-ott, csip-csup felkínál.


Még a tél is olyan szomorú, látszat-tél ezen a képen: a távolban valamelyest összefüggő fehér, a közelben szennyes és szutykos, elsivárult díszlet csupán...