Igaz, hogy ez a vizit amolyan terepszemle is, de ezúttal a blog címét idéztem, ahogyan Csikós Gábor elnevezte tűnődő, enyhén fanyar, máskor humorosan csípős, éles szemű bejegyzéseit, s még inkább képi rögtönzéseit. Kólön élvezet figyelni azt a magabiztosságot, amivel a körülötte zajló események közt válogat, meglátva bennük mindig azt az apró, de kimondásra termett tanulságot, amit aztán fotóival alátámaszt. Olvasmány is, képi élmény is az egykori riporter által összehordottm immár gazdag megfigyelés-építmény.
Kedvenc terepe az utóbbi időben a magyar főváros körüli erdőség. Budapest tüdeje, a nagyvárosi ember nyugodt tűnődésének a színhelye. Meg - hogy stílusához igazodjak - a bunkóságáé is. Pompás fotóval is igazolja ezt: egy színpompásan rikító, csupa bűbáj és kellem eldobott karácsonyfát talált a vézna, szinte csemeteerdő szürkésbarna, téliesen "öltözött" fái között. A kontraszt akkora, hogy az ember mesére gyanakszik - valami nem igazán van azon a helyen, ahol lennie kell. Vagy a fenyő, vagy az erdő... S így válik a fotó, egyetlen személy jelenléte nélkül is a cselekvés fotójává. Aki ismeretlenül is összehozta ezt az önkénnyel párosított látványt, az nem tudja, milyen világon él. De mi már tudjuk - ez a kép is segít megérteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése