Ádám Gyula blogjáról tegnap este érkezett jelzés, hogy új képek kerültek fel. Gyorsan megnéztem: fotós barátom Moldvából tért haza, Lujzikalagorban járt, a feltöltött néhány kép (fotó)tanúsága alapján temetésen.
Ami a blogra lépéskor szemembe ötlött: Gyula nem raktárnak használja a blogját, hanem házi kiállítóteremnek. Ahol a fal mentén körben felállítja képeit, hogy mások is megszemléljék azokat. Aztán egy idő után kicseréli őket újabbakkal.
Jó ötlet, gazdag és szerteágazó tevékenységű fotós esetében, amilyen ő is, egyenesen indokolt, hiszen egy bizonyos mennyiségen túl a képek zavarják egymást; félrevezetik, megterhelik a figyelmet, káoszhoz vezethetnek. De az ide látogatónak most is közel kétszáz munkában lehet élményszerű része, amelyből én most csak egy mesteri tájépet emelnék ki: egy magyarózdi faluábrázolást, amelynek megkomponálása amennyire egyszerű, hatásában és képi elemeiben annyira kidolgozott és rafinált: a helybeli kastély lepusztított, de láthatóan helyreállításra készülődő termének boltívei alól, az ablakon keresztül áttetsző, jegesen hűvös kék színben feldereng a falukép kimetszett mozaikja. Csak annyi, amit az ablakrés s az üveg láttatni enged. Méltóságteljes, nyugalmas, tündöklő panoráma ez egy nem panoramikus fotón.
Gyula bevallottan nem barátja a tájfotóknak. E képe, anélkül hogy cáfolná szubjektív érzéseit, arról vall, hogy így is mesterei lehetünk a témának. A szakmai hozzáálláson múlik minden.
(Ui. nem álltam meg, hogy a Titkos album-ba - lásd a blogcím alatti menüsort - el ne helyezem egy lujzikalagori fotóját is, amelyről talán majd egy későbbi bejegyzésben részletesen is szólok.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése