A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daczó Dénes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daczó Dénes. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 31., vasárnap

Falak, felületek, firkák

Horváth László fotója
Horváth László amatőr fotós friss blogbejegyzésében képsort közöl Feliratok egy pszichiátria faláról címmel. A fotótanúság jobbára abban áll, hogy a nem túl szimpatikus intézmény falairól megörökíti azokat a részleteket, melyek az ott élők lelkiállapotát kifejezik. A szövegrajz mögött - bár inkább csak amolyan ákombákomról van szó - egykezűséget gyanítani: mintha a különféle panaszok ugyanabból a krónikás hevületű forrásból származnának.



2009. szeptember 21., hétfő

Angyalos

Csak úgy hemzseg a net - meg a világon mindenfelé az egyéni fotógyűjtemények - a csíkszeredai "angyalos" (tképpen: millenniumi) templomról készült felvételektől. Aki csak ellátogat a Hargita alá, Csíkszeredába, nem ússza meg, hogy el ne vigyék/kalauzolják (vagy el ne vezesse a jósorsa) a Makovecz Imre által (ingyen) tervezett, jurtaszerű templomhoz, amelynek tetején rézangyalok tánclos kara villog-csillog a rájuk vetülő reggeli, déli vagy alkonyi napfényben.

Mindig másként gyúl ki ez a visszfény, s ez a tény valahogy misztikus borzongást vált ki azokból, akik szeretik elnézni a templomot az üvegkupolán át őrző angyalokat.

Daczó Dénes felvételei még akkor készültek, s azért állnak nálam akkora becsben, amikor a templom még csak épült, amikor sokan még kételkedtek abban, hogy egyáltalán befejezhető egy ekkora vállalkozás. Ráadásul az anyaország akkori kormányzata egy fityinget sem adott a templomszűkében lévő székely megyeközpont égető vallási hitigényére. (Míg az ortodox szellemiségű román hatalom jelentős összeget utalt ki a megvalósításhoz...)

A templom alapkövét 2001. augusztus 4-én helyezték el, s 2003. október 18-án szentelték fel. A Romániai Magyar Szó akkori helyi tudósítója következetesen végigkísérte az építkezést, a terv ismertetésétől a felszentelésig s az akkor készült fotói jól dokumentálják a hagyományos katolikus építészettel szembemenő terv fokozatos megvalósulását.

A fenti képek azon a télen készültek, amikor az angyalokat óriásdaruval a helyükre emelték, amikor tulajdonképpen megteremtődött a hely misztikumának tárgyi vonzereje, ami egyedivé teszi jelenleg az egész világon.

Talán ezért van az, hogy valahányszor turistacsoport érkezik Csíkszeredába, gépkocsin vagy vasúton - alkalomban pedig nincsen hiány, hiszen a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat százezreket vonz minden évben a városba -, a vendégek szinte kötelességszerűen tiszteletüket teszik az angyalos templomnál. Kattognak a masinák, peregnek a kamerák, készülnek az emlékfotók, csoportképek, fotóriportok, művészi felvételek, hihetetlen mennyiségben megsokszorozza magát a műépítész és a tervet megvalósító tanítványai rendhagyó szelleme.

Nekem mégis ezek az építkezési fotók a kedvenceim: rajtuk érzem igazán, hogy felserkenni készül valami. Minden egyéb a megállapodottság inflációjáról beszél...

2009. július 8., szerda

Táborban

Mindenféle táborok, táborozások divatja jött el. Nincs az a nyár manapság, amelyben ne futna párhuzamosan, egy tájegységen belül több, szabadba kivitt agymosó intézmény.

Mert ha csak arról szólna egy táboprozás, hogy pihenünk, kikapcsolódunk egyet, akkor rég rossz lenne, hiszen a társadalom nem szánna rá egy fityinget sem. Igy viszont, hogy mindenféle politikát, praktikumot, tudományt, szellemet, illemet és kellemet igérnek vinni beléjük a szervezők, már mindjárt szimpatikusabbak a pénzek osztogatői és őrei előtt.

Pedig egy-egy táborban lényegében az történik, amit itt látunk, Daczó Dénes (RMSZ) 2000-ből származó tusnádfürdői képén. Ahol a nagyhirű, nagyhangú és nagyvisszhangzású tusványosi táborok szoktak ponyvát leverni, s ahol a világ politikáját megreformálni vágyó szóbumerángokat dobálják pontos órarend szerint, miközben az alsó szinteken zavartalanul folyik a durmolás, a durmolás, a durmolás...


2009. június 28., vasárnap

Hideg

Úgy képzelem el, hogy ebben a kalitkában, amelynek zsalugáteres ablakai most tágra nyitva néznek a világra, lakik a csíki hideg. És valahányszor a szolgálatos időjós kinyitja az aablakszárnyakat, a zimankó onnan kiszabadul és rátelepszik az egész világra, de legalább is a Csíki-medencére...

Mostanában, nyáridőben is gyakran hallani a marosvásárhelyi rádióból, hogy Csíkban mérték a leghűvösebb reggeli hőmérsékleteket. Ez a mérés pedig pontosan itt történt, ennél a házikónál, ahol a képriporton látszó, de föl nem ismerhető meteorológus a műszereket figyeli, hogy megtehesse soros jelentését a megfogyelő naplóba. Ez a zimankókalitka ott van a csíkszeredai Hargita utca mentén, amint az országút nekiiramodik a Hargitának, de még nem hagyta el igazán a várost, ahol félig-meddig már nyílt terep van s azon a szél szabadon kergetőzik, a köd akadály nélkül úszik, az eső csapkod s a hó süvít. Ugyan nem itt esik meg minden, ami rossz és nehézség a csíki időjárásban, de ott működik az időjárásfigyelők helyi szolgálata, ott próbálják meg jellemezni a csepp alapján a tengert.

(Fotó: Daczó Dénes)


2009. június 27., szombat

Deltai temető

Daczó Dénes 2004-ben járt a Duna deltában, amely Romániában turistaparadicsomnak számít. Másféle szemmel látta ő és fényképezőgépe a deltát, mint tette korábban Kiss János Botond. A színes digitális fotózás egyneműsíti mindazt, ami az objektív elé kerül. Ha van fényed, ragyognak a színek, nem csupán fény és árnyék váltakozik, ha nincsen, akkor fakó marad a látvány, mint valami szürke jelentések a világról.

Az itt látható díszes síremlék a szulinai temetőből való, s az összetett, imádkozó kézre emlékeztető evezőlapátok az alatta pihenő határozott tengerészmivoltáról árulkodnak. A riporter egyebek között ezt írta deltai képeit kísérő riportjában:


"A deltai kalandozás másik élményét a sulinai kirándulás nyújtotta. Nem mondhatni, hogy az a kimondott turistaparadicsom. A néhány órás látogatás alatt nem láttuk, amint a Duna eggyé olvadt a tengerrel, de láthattuk a hely nevezetességét, a nemzetközi temetőt. A halál itt sem válogat, a szárazföld sok nemzet fiának nyújt örök nyugodalmat. A turisták a tengerpart felé sétálva útbaejtik a temetőt, megnézik és a kerítésen átmászva távoznak, hiszen a tengerpart felőli kijárat be van láncolva. A temetőben is „versengés” folyik, hiszen van, aki már jóelőre lefoglalja magának a nyughelyet és a befizetésről szóló nyugta számát is felfesti egy darab bádogra. Sulina utcái sincsenek még kiépítve, díszesre festve. Lencsevégre még olyan ház is került, amelyiknek csak az utca felőli fala maradt meg..."


Satöbbi, satöbbi. Érdemes elolvasni az egész riportot és megnézni a képsort, megtalálható a Kalandozó honlapján.

2009. június 3., szerda

Polgárpukkasztó

A négy fotóból álló mozaikot Daczó Dénes egykori RMSZ-tudósító riportképeiből állítottam össze, amikor még létezett a csíkszeredai Virág utcai galéria, még javában működött a modern törekvéseket meghirdető Hargita Visual Art, a város képzőművészeti életét még a fiatalok határozták meg, akik úgy gondolták, hogy az alkotói szabadságba belefér a polgárpukkasztás is.

Ez valamikor az ezredforduló tengelyén helyezkedik el, amikor Kelemen Örs Csongor festő, aki Bukarestben végezte a képzőművészeti akadémiát, és sűrűn járogatott fel az RMSZ szerkesztőségébe, festményeit mutogatni, egyéni kiállításán egy jól átgondolt performansz keretében, miután elhangzottak az üdvözlő és megnyitó beszédek is, angyalcsomaggal a vállán egyszerűen anyaszült mezrelenre vetkőzött a közönség előtt és szertartásosan befejezte a tárlat felavatásának aktusát.

Az eseményt azóta is emlegetik a poliszban, a Virág utcai galéria támogatását megvonta a városvezetés, a Hargita Visual Art tagjai rendre meghasonlottak, a fiatal képzőművészek az időhöz öregedtek, a polgárpukkasztás ideje lejárt, csak a riport dokumentum ereje nőtt meg. Igen, ezt teszi velünk a fotó: mindig emlékeztet hajdanvolt csínyjeinkre...

2009. május 13., szerda

Bajusz

Előbb a képet csodáltam meg, a rajta látható impozáns bajusszal, amivel nemzetközi szőrmók-
versenyeken is bátran lehetne indulni. Daczó Dénes riportfelvétele nem emelkedik ki az átlagos mezőnyből, mindenek előtt a kapitális látvány avatja érdekessé, meg a szerencsés pillanat, amikor a környezet ámuló csodálkozása is a képre kerülhetett.

Dénes az RMSZ sokoldalú riportere-tudósítója volt hajdanán, még a lap életében, 2005 koraőszéig, majd a laputódnál dolgozott néhány hónapot, hogy végül a Csíki Hírlapnál kössön ki. Újságíróként jól kezelte a fényképezőgépet, tudósításaihoz lehetőleg mindig képanyagot is biztosított. Gazdag képgyűjteményéből, amelyben egyszer majd megpróbál rendet rakni, magam is őrzök számos archív felvételt, többek között ezt a csíksomlyói nagybajuszt, amelynek gazdáját azóta az életben is többször láttam, mindenek előtt a búcsúk idején, s azóta számos helyi fotós képein is fölfedeztem.

Az idő telik, bajszok nőnek, elkopnak, levágják őket, netán a gazda lép ki az evilági színpadról, s akkor az ilyen képkockák is itt maradnak tanúnak, bizonyítéknak: a kor mindenkitől elvárja a nyitott szemmel járkálást, hiszen annyi látnivalót kínál, csak győzzük begyűjteni...

2009. április 5., vasárnap

Tűz van!

2001 koratavaszán, amikor még Bukarestben éltem, de feleségem már Csíkszeredában készítette vissza-
vonulásunkhoz a szüleimtől örökölt panellakást, egyik délután arra ment haza, hogy a lakóházunk ajtaja kiégett, a lépcsőház megtelt korommal, füsttel és egyéb égéstermékekkel. A tűz ugyan a földszinten lobban fel, de a füst és a korom az utolsó emeletig behatolt az ajtórepedéseken, orrfacsaró, csípős szagot árasztva. Feleségem ijedten telefonált a szerkesztőségbe, én meg, aki a lapzártát vártam, gyorsan riasztottam Daczó Dénest, csíkszeredai tudósítónkat, hogy rendhagyó téma állt a házhoz.

Másnap reggel a számítógépemen volt a képes riport, amit az RMSZ aztán 1-3. oldalain hozott, Tömeges tragédia szélén egy tömbház lakói cím alatt, a mellékelt képpel.

A tüzet az egyik földszinti lakó okozta, méghozzá szántszándékkal, mert felhalmozott közköltség elmaradásai miatt kilakoltatták a lakásából. A végrehajtó a család ingóságait kihordta a lépcsőházba, az ittasan hazatérő családapa dühében felgyújtotta a műanyag terítőket, amiket a feleség megpróbált eloltani, sikertelenül. A lakókat ért közös kár akkori pénzben 15 millió lejre rúgott. Különben ez a család volt az első, akivel szemben a városvezetés alkalmazta az amúgy ismert és évek óta érvényben lévő szabályt: aki nem fizet, penderül...

Ami furcsa volt: azokban a koratavaszi napokban az esti és reggeli hőmérséklet -20 fok is volt odakint. Nem igazán alkalmas a szabad ég alatt háláshoz...