Kövesdi László fotós munkássága az ötvenes-nyolcvanas évek analóg szakaszának marosvásárhelyi iskolájához tartozik. Fekete-fehér papír képein egy keleti hangulatú, áttetszően kecses harmóniát kerget akár ha egy szelet kenyérről és egy kötés hagymáról, egy porcelán étkészletről vagy egy mosdótálban kikelt pitypangbóbitáról van szó.Mindettől eltérően, özvegye súlyos jelenség a szó mindenféle értelmében. Mintha filmből lépett volna elő, egy olasz neorealista alkotásból. Mintha egy fotográfusi műhelybe tévedt volna, talpig özvegyi egyenruhába öltözve, lefátyolozva, ellátva minden kellékkel, ami a gyászhoz szükséges.
Van úgy, hogy bizony, nem csak formálisan gyászol az ember, aki elsősorban saját magát sajnálja: azt a megmásíthatatlan helyzetet, amelybe csöppent, ami nem olyan, mint amit megszokott, ami kifordítja eddigi énjéből, változásra kényszeríti, ami kényelmetlen, és olykor bizony fáj is, mint egy szoros cipőben a megdagadt láb vagy egy feldagadt zápfog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése