Az első kép, ami a kezembe került, a tömbházak előtti közelképben látszó, nyomasztóan zsúfolt temető. Címéül a fotós A temetők a küszöbig érnek címet adta, ami tökéletesen fedte mindazt, amit a kép ábrázol. A fotó értéke az erős kontraszt: az élet zsúfolt jelét jelentő tömbházak rendje és a többé-kevésbé dülöngélő sírkövek között. Érdekes, de inkább riportkép.
A második képet egy fotópályázaton pillantottam meg, s rögtön feltűnt, hogy ugyanaz a kiindulópontja, mint az elsőnek, a fotós azonban halszemű lencsehatást manipulált rajta, amitől a látvány nem csak hogy érdekes lett (a halszemű látásmód konvenció és hamar kiürül, mint minden technikai trükk, ha nincs mögötte komoly üzenet), hanem fenyegetést, veszélyt, felénk irányuló agressziót sugall. A címválasztás ezúttal is segített: Soha többé háborút! És bár egy temetőben nem föltétlenül háborús halottak nyugszanak, mert az élet rendje a kaszás állandó működése, az ember hajlamos elfelejteni ezt a kis csavart és elfogadja a kép békeharcos sugallatát.
A harmadik fotó a legfrissebb, láthatóan már digitális technikával készült, a fotós a Holokauszt címet adta neki. A gondosan kivágott dombormű részlet egy, az esemény megörökítésére emelt emlékműről az íveltség, a második fotón alkalmazott halszemű technikára emlékeztető optikus torzulás folytán méreteitől függetlenül is monumentálissá válik.
A fotós nem csupán a képi elemekkel, de a szavakkal is jól gazdálkodik: pontosan tudja, mettől meddig tart a manipulálás felelőssége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése