Szeretem nézegetni ezt a játékos, semmi kis fotót, a sepsiszent-györgyi Fadgyas Tibor alkotását; azért is rakom ki ide a blogba, hogy emlékeztessen azokra az időkre, amikor a Photoshop még ismeretlen volt mifelénk, a képmanipuláló trükköket valósággal a lesötétített, vörös fényes laboratóriumokban kísérletezték ki, nagyon sokszor hályogkovács módjára és minden kéznél lévő segédeszközt, anyagot, vegyszert próbáltak hasznosítani, hátha valami érdekes sül ki a dologból?
Érdekes az mindig sült ki, legfeljebb az anyag- és időveszteség volt nagy. Fadgyas különösen szeretett játszadozni a negatívjaival, egész sor hatásos fotogrammot alkotva, melyek közül egyszer még válogatok a Fotótanúba.
Most viszont nézzük e három, pettyes bociját, akik egy eredetileg érdektelen, jellegtelen, szürke, szokványos, unalmas - ún. "vonalas", szabványos - képből nőtték ki magukat, a fotós örömére, aki játékosan, vastag festékcsíkkal rajzolta körül, mintha gyermekrajzot utánozna, az állatokat, a kopár legelőt vízszintes csíkokkal barázdálta, s ettől a beavatkozástól az egész egyéniséget, funkciót kapott: egy mű világból valóságos állatok néznek vissza ránk, ez pedig azt sugallja, hogy a díszletek néha sokkal életesebbek - mert lényegretörőbbek - a valóságos környezetnél. Így aztán egyhamar nem feledjük el e tehenek bődülését, mely szinte bennünket szólít meg: azonosuljunk a fotós tréfájával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése