A valóságban nem így képzeltem őket, ahogy Bangha Imre indológus lencséjén át látni az indiai tópart lecsíszolt kövezetén.Pedig a kép méltóságteljes nyugalma a lényegről szól: arról, hogy a tehenet Indiában senki sem háboríthatja, de meg nem is akarja. Felsőbbrendűen azt csinálhatnak, amit akarnak, senki sem törődik velük, félrehúzódnak az útjukból, övék a világ a maga bőségével és hiányaival.
Ezek a szent páriák itt inkább hiányról beszélnek. Kiálló bordáikról, hangsúlyos csontozatukról nem ri le valami bőséges táplálkozás. Háborítatlan szabadságukban megkereshetik a betevő falatot. Van, amikor szerencséjük van. Máskor meg ki vannak szolgáltatva az élet beláthatatlan fejleményeinek. Akár az istenek, időtlen helyenkívüliségben találják magukat, kortalanok, céltalanok, nem úgy, mint fejni-dolgozni-levágni jó európai sorstársaik. Talán nem is ugyanazon fajtól származnak. A szent tehenek álomszerűen szelíd és zavartalan kasztja számunkra a földrajzi távolság miatt válik elfogadhatóvá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése