2010. május 3., hétfő

Tárlatvezetés


A Csíki Székely Múzeum újabb megakiállítással rukkolt elő: a 19. század nagy magyar festőinek munkáiból mutatott be 62 alkotást, anyaországi galériák és múzeumok segítségével. Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Paál László, Mednyánszky László, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és a többiek alkotásai eleven művészettörténeti leckévé állnak össze júliusig a kiállítóteremben. A tárlatot avató első bejáráson dr. Bakó Zsuzsanna kurátor volt a hivatalos vezető,s a hallgatósággal megosztotta mindazt a tudást, amit különben a tárlat megrendezésében személyesen is belefektetett.

(Olyan ez, mintha a Fennvaló magyarázná el az érdeklődőknek a teremtés bonyolult műveletét és jelentőségét...)

Fotósok egész hada rögzítette ezeket a bordó pillanatokat: a történelmi Munkácsy-tárlat óta besötétített kiállítótermek így egyfajta titkos budoár képzetét keltik, amelyben jól érvényesülnek a művészi jelzések. formák, színek. Ádám Gyula fotóriportjában észrevehető volt, hogy a tárlatvezető magyarázatára még a (lenti) plen air-festmény anyaszült meztelen modellje is kíváncsian felkapta a fejét: úgy figyeli az okfejtést, hogy tulajdonképpen mit keres ő ezen a csíkszeredai várfalon?...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése