Ítélet

Néha a saját archívumban kotorászás elvonja a figyelmem a fotós blogokról, pedig tudom, s mikor vissza-visszatérek hozzájuk, látom: zajlik, pezseg rajtuk az élet, gyűl a jelenről szóló tanúság millió és valahány arca.

A nagybányai Hajdu Tamás remek képeket tesz közzé gyors egymásutánban. Nehéz közülük választani, de némi hezitálás után kiválik az, amit én úgy neveznék el, hogy az Ítélet. Mert bár csak látomáson alapszik az egész, de a fotográfus mégis úgy intézi a dolgokat, hogy eredendő bűntudata legyen mindenkinek, aki kapcsolatba kerül a képpel.

Sajnálom, hogy közben elolvastam a fotóhoz fűzött kommenteket. Így aztán hiába írnám le primér gondolataimat, nehezen választhatnám le azok véleményéről, akik korábban szembesültek a látvánnyal.

Ha valaki vágott át, toronyiránt, ködbe burkolózott vasúti síneket, ha közeli szemtanúja volt a vasút lassú, de biztos leépülésének, a valamikor örökkévalóságnak emelt és sokáig annak is tartott infrastruktúra pusztulásának, és a veszteség fölötti sajnálkozásán túl érzi a vádat is, ami a jelenkor egészére irányul - mindazokra, akik a közelmúlt bizonyosságát felváltották a technika eszelős látványosságaira, a pillanatnyi teljesítményre, akkor ezt a pillanatot éri tetten az Ítélet, bár maga sincs valójában tudatában a pillanat jelentésének, csak felmutatja és megörökíti.

A mór megtette a magáét - az értelmezés bennünket riadóztat.