Dancs Artur nem hagyja magát... November 14-i szereplése után az új világ ismét ihlettel élteti.Nem csoda: amerikai létformájának magányos óráit ugyanis a távoli otthonnal való élő kapcsolatokra, meditációra, emlékeinek rendezésére fordítja.
Érzékenyen él. Az utóbbi időben hozzám küldött képein egy helyét kereső ember felfedezései láthatók, amelyek inkább a keresésről, mint a beteljesedésről szólnak.
Óceánnyi honvágy teliholdja - csípte nyakon már-már versbe forduló pontossággal itt közölt fotóját. A cím segít a megértésben, abban az értelemben, hogy nyíltan megnevezi az óceán parti padon ülő alak belső sóvárgását. Pedig a póz, a csuklya árnyékába húzódó arc, a hosszas tartózkodásra berendezkedett elterpeszkedés a sorsával farkasszemet néző ember határozottságát mutatja.
Az óceán nem látszik, de a magányos figura merő nézése elegendő utalás ahhoz, hogy mi megérezzük a kontinensek között hánykolódó óperenciás taszító-vonzó erejét, különösen, ha telihold néz le az égről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése