Trója

Tegnap és ma este Trójában jártam. Persze, csak gonbdolatban, egy 2007-ben készült, két részes német életrajzi film jóvoltából, melyet a bukaresti közszolgálati tévé közvetített... Lassan megszokom, hogy immár inkább így fogok utazni életem végéig, mert ami engem igazából érdekel egy ilyen kalandból, az tulajdonképpen az emberek lelkében lezajló találkozás és rácsodálkozás a változó világra.

Heinrich Schliemann élete, sorsa, tettei sokkal érdekesebbek, semhogy a róla készült filmet valamiképpen is túlbecsüljük. A szakma szabályainak nagyjából megfelelt, de inkább csak arra jó volt jó, hogy átgondoljam az egész életét és vagyonát a legendának-mesének hitt Trója feltárásának szentelő egykori kereskedősegéd belső motivációját, azt a mesteri mítoszépítést, amivel régészeti kutatásait megkoronázta.

A három képből összeállított dokumentum készítői után most nem látom értelmét nyomozni; fontosságuk e helyen az, hogy reálisan, szépítés nélkül körvonalazzák azt, ami a filmben látványos, teatrális és megragadó. Az itteni Sophia távolról sem olyan szép mint a filmen, viszont görögebb, s inkább elhiteti velünk a megszállott régész ama vágyát, hogy az ókori város felfedezésekor egy szép görög nő is legyen mellette, aki Helénára emlékezteti.

De maga a fotó őrizte Schliemann is polgáribb, irodakukacabb, mint a filmen felvonultatott izmos, jól megtermett birkózótípus, aki minden eszközzel képes fölvenni a harcot midnazokkal, akik géncsolni akarják, fantasztának, őrültnek tartják, de persze, szívesen beülnének az általa megkezdett, ígéretes ásatások vezetői székébe.

Középen Priamosz kincse látható, amiért kalandfilmbe illő élet-halál harc folyt a filmen, s ami Schliemann felfedezésének egyetlen kézzelfogható eredménye. A romok ugyanis, amelyekre bukkant, mint kiderült, nem Trójához tartoztak, egy jóval régebbi települést ásatott ki embereivel, miközben gyanútlanul és felületesen vágták át azt a felsőbb szintet, amelyben a trójai maradványok lapultak.

Nyereség és veszteség, zsenialitás és amatőr felületesség fonódott össze e történelmi figurában, akit azért lehet szívből irígyelni, mert egy olyan eszmény után vetette magát egész életében, ami értelmet, távlatot és szépséget vitt élvezetekben nem túl bővelkedő sorsába.