Európának ama részén, ahol élek, napok óta olvad. Csepeg az eresz. Csobog a hólé. Dalol a csatorna. Roskadnak a hókupacok. Rendesen takarodik a nagy hó.
És akkor a lányomék Torontóból jelzik, hogy két napja hull a hó. Most meg Dancs Artur izent New Yorkból dekoratív, életes fotójával és a mellékelt néhány sorral, hogy Amerikára rászabadult a fehér veszedelem. Ki tudja, hányad ízben már ezen a télen.
"Roppintja ám rendesen már második napja - így Artur. - Tartok tőle a jó öreg kínai postásunkra is hiába várunk ma. Késni fog. Ha jön egyáltalán... Ebben a rettenetes nagy hóviharban... Helyszín: Elmhurst, NY. Időpont: 2010. február 26."
A küldött eseményfotó azért jó, mert rajta van maga az akció. Az, ami éppen történik. Úgy, ahogy éppen megesik. Nyakig a banalitásban. A pillanat néma zenéje: a hózizegés, a csöndbe fulladó táj, a lepel alá készülődő postaládák, minden elképzelhető következmény az origótól jobbra és balra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése