2010. február 11., csütörtök

Szenestuskó / Fotó Nagy P. Zoltán


Délelőtt még élt. Holnap készült a Hargitára menni, fotózni. Fél lábbal, ahogy az utóbbi években élt. Érszűkület miatt amputálni kellett az egyik lábát. Közben az egész életét átfotózta. Azzal kezdte a kenyérkeresetét és azzal is végezte. Minden szempontból profi volt. A klasszikus stílusú fotóiskolák neveltje. Az élet avatta fotóssá. Apa nélkül nőtt fel, aki valahol a második világháború viharából sose tért vissza.

2008-ban, Ádám Gyula barátommal együtt albumot szerkesztettünk életműve általunk legjobbnak vélt darabjaiból. Szép könyv lett. Öröm volt dolgozni, különösen filmre készült ff felvételeivel. "Címerem: fény és árnyék". Ez lett a címe. Emlékére válogattam belőle össze az In memoriam Nagy P. Zoltán c. galériát.

Különösen az itt látható, a Természet játéka címet viselő fotója rendített ma meg. Mindig érezte, tudta, hogy ez a fekete állatfej, amit a tűz avatott ennyire félelmetessé, valósággal ördögivé, egyszer kilép a képből és eléje áll. Nem sokáig, csak a döntő pillanatig. Aztán visszatornássza magát az albumba. Vagy a fiókba. Vagy egy polcra, ahol kiállításnyi méretűre van nagyitva. Mert ez az ördöngös állatfej sokfelé osztódva él és létezik. Akár a fotók. Akár az ember. Vagy akár a halál.

1943-2010 között Nagy P. Zoltán boldog volt, mert fotózhatott...

1 megjegyzés:

  1. reszvetunk a csaladnak es a baratoknak.

    Pusztai Peter es Irina Kanadabol

    VálaszTörlés