2010. szeptember 21., kedd

Termés

Szétszé-
ledtek a gyergyó-
csomafalvi táboro-
zók, a fotós akció kézben-
tartójához érkeznek a Fotóta-
núnak és a Káfé főnixnek szánt "kóstolók". Jól van ez így: a termést illő, s ugyanakkor szerencsés dolog felmutatni, legalább egy jelzés erejéig.

Mondhatom, ma szerencsés napom van. Számomra új fotós alkotásaival ismerkedem. Válogatásának mindjárt az első darabja mellbevág: a kicsinyke paszulytermését dédelgető néne átszellemült, törékeny alakja maga a megtestesült gondoskodás; megörökített gesztusáról lerí, hogy törvényszerűen így áll hozzá az élet dolgaihoz. Kezét a teremtés, a jobbítás szándéka vezeti, ráncait az a törekvés írta arcára, hogy a magáéból másokat is megajándékozzon, és legfőképp, hogy ne maradjon adósa senkinek sem.

Lehet, nagyképűségnek tűnik ennyi mindent kiolvasni egy árva életképből, de az az érzésem, hogy még távolról sem mondtam el mindent, amit e fotó üzen és az emberben felébreszt. A falu, a porta, az idős ember lelke maradéktalanul benne van e jól elcsípett riportban. A gyergyószentmiklósi Hadnagy László képeivel (lásd itt 7 csomafalvi fotóját) "jobb lábbal" sikerült kilépni a tábori alkotások bemutatásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése