Verset fotózott Márton Ildikó Gyergyócsomafalván, a HMKK-fotótáborban. Ott készült képei nem csak pontosak, atmoszféra teremtőek, hanem telítve vannak gondolatiságra utaló képiséggel. Majd minden ajándékképén - amelyeket a Káfé főnixen lehet lapozgatni - feltündöklik számomra egy gondolatsor, s csodák csodája, az itt mellékelt páros kép még saját versemet is eszembe juttatja, pedig e fotóknak semmi közük az egyszerű illusztráláshoz. Önálló, szuverén alkotások, összecsendülő kép-szimbólumok. Rájuk nézve, bennem teremtődött újjá az a hangulati háló, mely az Ellenállás című kötetem címadó versét életre hívta. Időben távol - én a hetvenes évek elején, a fotós szeme pedig az új évezred első évtizedének végén időzik el ugyanolyan határozottsággal a fasors globális jelentésességén.
Anélkül, hogy magamat toljam előtérbe (bár, mivel személyes blogról van szó, akár meg is tehetném - de a verset itt most mégsem idézem - a képek iránti tiszteletből, aki kíváncsi rá, a fenti linken eléri), fontosnak tartom e természetes és jelentéses párhuzamra fölhívni a figyelmet. Mert aki a fát, az erdőt filozofikusan és egzisztenciálisan közelíti meg, az egy pillanatra se felejtheti, hogy a fasors kimondott emberi sors. Az erdő pusztulása, letarolása, semmibe vevése ugyanazt eredményezi, mint a legkeményebb elnyomás, terror.
Örvendek ennek a nem remélt találkozásnak, amely egyfelől megerősíti a verskorokon átívelő aktualitását, ugyanakkor komoly teljesítményt jelent, hogy egy fotós képben tudja elmondani, amire a szavakra töredező, azokra hagyatkozó vers egyszerűen képtelen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése