Esztena

Várday Béla blogja az elmúlt napokban további kellemes meglepetéseket szerzett nekem. El is határoztam, hogy gyakoribbá teszem oda látogatásaimat, illetve elemzéseimhez előszeretettel keresek majd nála is példákat, mintákat.

A mellékelt triptichont - képsort - azért mellékeltem ide is, bár teljes pompájában eredeti helyén tekinthető meg leginkább, mert az elkoptatott, sokszorosan lejáratott témában nem csak hogy kivételesen jó képeket alkotott, de a fotók dokumentáris értéke se utolsó.

Ha a hármasképre kattintunk, az ábrázolás felnagyítódik, s nyomon követhető mindaz, amit alább elmondanék.

Úgy érzem, a fotós rendkívüli módon készült erre az esti találkozásra a völgybe terelt nyájjal. Alaposan felmérte a rendelkezésére álló fényviszonyokat, tekintetbe vette a tömeg mozgásirányát, s jól ismerve kamerája műszaki tulajdonságait, olyan körülményeket teremtett, amelyek érzelmileg is elkötelezik a fotóst tárgya mellett.

Az a kevés fény, amely mégis elég Várdaynak ahhoz, hogy lágy rajzú, finoman vonuló foltok egységeként láttassa a lefelé lépkedő állatokat, valóságos csodákat művel: mintha a fotós szeme símogatna végig minden egyes állat gerincén, mintha az esti derengésben az állatok közötti láthatatlan szálak megelevenednének, láthatóvá válnának, mintha az élet menekülni készülne abból a keretből, amit az objektív befog.

A képsoron nem fedezhetők fel az utólagos manipuláció látható nyomai. Ezt a fajta tónusfinomságot nem igazán lehet digitális trükkökkel ilyen szinten kivitelezni. Számomra e fotók a megtervezett és hűséggel dokumentált látvány alkotó rögzítésének jó példái.

Persze, meglehet, hogy tévedek. De úgy tűnik, az eddigi szemlélők velem hasonló véleményen vannak. Gratulálok!