2009. szeptember 3., csütörtök

Fa-gnóm

A Romániai Magyar Szó az 1998-2003-as évjárataiban, amikor színes nyomású megjelenésének lehetőségeit és esélyeit próbálgatta, a lap tudósítói közül néhányan "mindenes" feladatoknak próbáltak megfelelni, s a digitális fotózás eszközeivel igyekeztek friss és közvetlen illusztrációval ellátni írásaikat, infromációikat.

Közöttük a marosvásárhelyi Máthé Éva mindenképpen kiemelkedő teljesítmény nyújtott, s miközben ő maga is tanulta a fényképezést, a témaválasztást, a vágást és a riporteri fürgeséget, számos esetben első oldalas fotókhoz szállított kitűnő nyersanyagot.

A színesben megjelenő lap pedig igyekezett egy-egy emblematikus képpel emlékezetessé tenni napi jelentkezését.

Ekkor keletkezett az általam most Fa-gnómnak keresztelt felvétele, mely marosvásárhelyi, érthetetlen okokból agyonnyírt és -sanyargatott utcai akácfák sorsáról szóló látlelet, felháborító tanúságtétel. Az élővilág torzítása, visszanyesése és megalázása nem azért divatos téma, mert az utóbbi időben mindenütt megnőtt a környezetvédelmi érdeklődés. Hanem azért, mert a visszaélések, az agresszív gesztusok egyre számosabbak, egyre nyilvánvalóbban és nagy földrajzi területen vannak jelen életünkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése