Nyári pecázás

A blog hatósugara erősödik, aminek örvendek. Azt jelenti, hogy mind többen vagyunk, akiket a fotók dokumentáris ereje foglalkoztat.

Pár napja a sepsi-

szentgyörgy Gál Zsolt keresett meg a neten, hogy mondanék véleményt több portálon is szereplő fotóiról. A kérés hízelgő, a feladat problematikus.

Mindenek előtt azért, mivel a blogom érdeklődése elsősorban arrafelé irányul, hogy a fotográfia miképpen válik megbízható dokumentummá a történelem folyamán, illetve hogy megtaláljuk azokat az érintkezési pontokat, amelyek a valóság rögzítését nem csupán korlátlanul alakítható-gyúrható nyersanyagként, hanem művészi értékű ténymegőrzésként hitelesítik.

Ilyen szempontból a Gál Zsolt galériája által felkínált képvilág meglehetősen közömbös: a mutatósra kiadjusztált táj-, természet- és gyermekfotók uralta képanyag tiszteletre méltó, de számomra közömbös teljesítményt jelentenek. Igen tüzetes mélyfúrásra volt szükségem ahhoz, hogy a mellékelt fotót (Csernátoni gyerekek) kiemeljem a semleges átlagból. A nyári pecázás történetét elmesélő fotós (aki így vall magáról: "Amatőr fotós, aki hosszú szünet után újból fényképez, hála a digitális fényképezőgépeknek") ezúttal eleresztette magát, akárcsak hősei, akik a mélyen a talpuk alatt csörgedező vízfolyáshoz hasonlóan csevegnek egymás között, miközben mellesleg horgászbotjaik teljesítményében is reménykednek, igen hatásos látleletét rögzítette a szünidők mai körülményeinek. Képe jól megkomponált, színvilága nem túl harsány, már-már önműködően természetes, a történet pedig, amit elmesél, elüt attól, amihez a fotós galériái korábban szoktattak.

Lehet, hogy mellékes közjáték, de bevallom, hogy saját, az ötvenes évek elejére eső gyermekkorom nyári pecázásai jutnak eszembe e képet szemlélve - annak ellenére, hogy azok valóságelemei egy egészen más kor díszleteit hívják elő bennem...

Új blogjában, amit augusztusban indított, a dokumentáris törekvés már jóval erőteljesebb. Figyelni fogom a dolgok alakulását!