Pár napja fogadkoztam, hogy a következőkben időnként odavezetem az engem felkeresőket azokat a fotós blogokra, amiket szívesen figyelek.
Ezek közé tartozik Csikós Gábor magyarországi fotós honlapja. Azért esett rá ma a választás, mert a beírás megkezdéséig az ő blogja frissült éppen, no meg azért is, mert már jó ideje rokonszenves számomra sokoldalú tudása, továbbá az az igyekezete, hogy ezt átadja másoknak is. Ráér mindenre kitérni, sok-sok apró csellel felhívni látogatói figyelmét egy-egy apró részletre, technikai megoldásra, infóra. Olyan profi ő (13 évig volt fotóriporter, 21 évig újságíró - ezek szerint lényeglátó ember), aki nem sajnálja a tudást kibeszélni; aki ért belőle, tanul.
S ha már az ő kertjébe tévedtem, igazi őszi hangulattal szeretném illusztrálni azt, hogy a jó fotós tulajdonképpen mindenben témát talál, aminek formája, színe és hangulata van. Szeptember elsejei bejegyzésében (A szilvalekvártól az olimpiai ezüstéremig) derűsen írja meg kommentárját arról a szilvalekvár főzésről, amelyre barátai révén volt hivatalos, s amelynek a végtermékkel teli üstjét átemeltem ide is.
A szilvalekvár bennem is gyermekkori hangulatokat ébreszt, illetve egy tavalyi őszi kiruccanásra is emlékeztet, a Székelyudvarhely melletti Oroszhegyre, ahol a Hargita Megyei Kulturális Központ a helyiekkel együtt fotótábort szervezett, s amelynek központi témája az éppen akkor zajló szilvaszüret és a falu életére való kihatása volt. Oroszhegy nem csak Erdélyben közismert, élvonalbeli pálinkafőző vidék, természetes hát, hogy szilvája se mindennapi, s a szilvatermékek egész garmadája készül a székely nagyközségben.
Személyes fotóarchívumomban felkereshető az Oroszhegyen fotografáló művészek és riporterek galériája, s köszönöm Csikós Gábornak, hogy eszembe juttatta azt a közelmúlt homályába süllyedt fotós kalandot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése