Útjavítók Bukarestben

A képet szemlélve tulajdonképpen 1964-et írunk, s a bukaresti Dorobanti sugárút egy részét látjuk, ha elindulnánk a kép baloldala irányában, akkor hamarost a Dorobanti térre jutnánk, majd onnan még tovább, a televízió stúdiójáig...

Tudom, mert évtizedeken át ettem Bukarest kenyerét. Legelőször 1962 elején csöppentem be, egy téli szünidőben, s emlékszem, akkoriban még villamos járt ezen az úton, mint ahogy még évekig, amíg végleg fel nem szedték a síneket...

1964-ben egy francia fotós, bizonyos M. Monestier látogatott el Romániába, hogy az akkori román valóságot diapozitíveken megörökítse. Nem sokat lehet ma már tudni arról a misszióról: sem arról, hogy kinek a vendége volt, ki hordozta végig az országon, honnan szerezte a képek helyszínére vonatkozó információkat, mi volt a lényegi szándéka a képsorozat elkészítésének, egy biztos: a képek egy svájci kiadó kezébe kerültek, akivel Kanadában élő jóbarátaim, Pusztai Péter és Georgeta képzőművészek szoros munka-kapcsolatban állnak, tőlük jutottak Péterhez. A kiadó azzal érvelt, nincs mit kezdenie a mintegy 120 diát felölelő anyaggal s mivel tudta, hogy Péterék Romániából származnak, nekik ajándékozta a titokzatos Monestier úr archívumát (megtekinthető itt).

Péteréktől aztán e nyáron hozzám került a képriport, azzal a magyarázattal, hogy látván a Fotótanú részben erőteljes dokumentáris érdeklődését, talán inkább hasznát veszem. Szó se róla, volt mit töprengenem e képek láttán, amíg szerény házi eszközeimmel digitalizáltam a meglehetősen kirakatízűre sikerült útiriportot, de ha visszagondolok azokra az időkre, amikor e felvételek készültek s őszinte akarok lenni, azt mondhatom, hogy ilyen szemmel láttuk azt a világot, hiányzott hozzá az összehasonlítási alapunk, hogy azt mondhassuk: az, ami e 120 képbe sűrített Romániából látszik, elmaradott, primitív és kiábrándító.

Pedig akkor épp az "olvadás" felé tartott az ország...

Vajon teljesen a múltat látjuk M. Monestier képein (aki saját kezű, francia magyarázatokat firkantott adiák kartonkeretei szélére), vagy felismerünk rajtuk a jelenre utaló reminiszcenciákat? És hol van a szerző, akinek az interneten mostanig nem sikerült a nyomára bukkannom...