A torontói Ontario szépművészeti galéria egyik újdonsága az épület homlokzatán kiépített, csupa üveg és fa kiállítási csarnok, amely nem csak megnagyobbítja, hanem egyenesen "feldobja" az épületet és az intézményt egyaránt.A napsütötte, szellős galérián Giuseppe Penone olasz szobrász alkotásai terpeszkednek: megmunkált gerendákból, legyalult hasábfákból bontja ki vésője (jobboldali fotó, Sophie Buy munkája) azt az élő formát, amit a fafeldolgozás során az ember megpróbál eltüntetni, nullává silányítani. A holt fából az élőt hívja elő, de ez az előhívás, amilyen heroikus, ugyanolyan tragikus is, hiszen ezáltal semmi sem kel új életre, csak az emlékezet, aminek a hatása legtöbbször áttételesen is oly csekély...
Ott, a torontói múzeum olasz galériáján jutott eszembe a baróti Varga Béla egyik fotója, az E.T. (balra), amely a fotó eszközeivel épp a fordítottját műveli annak, mint ami a Penone törekvése: Varga a természetesből, a készen adottból, az istenadta leletból bontja ki a számára jelentéses konnotációt, humanizálja a fát - anélkül, hogy deklarált természetvédelmi üzenetet fogalmazna meg.
Itt látszik meg a sarkalatos különbség a képző és a fotóművészet között: az előbbi tevőlegesen beavatkozik az anyagba, a formába, akár lényegileg is megváltoztatva, felforgatva, újrateremtve azt, míg az utóbbi inkább csak láttat, tükröz, trükköz, leporol, bevilágít, elhalványít, megkettőz egy valóságelemet, ami továbbra is önmaga marad, s a teremtés tárgya maga az anyagiasuló fotó - az új entitás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése