Ádám Gyula ritka őszinteségű portréját nézegetve azon töprengek, hogyan működhet az az élettani mechanizmus, amely belülről sugározza szét, kivetíti a derűt, a lelki nyugalmat, az életörömöt? A döbbenetet csak fokozza az a tény, hogy ezt a sugárzó jelet egy olyan asszony arcán fedezem föl, akit nem kényeztetnek el a mindennapok, és a mifelénk amúgy sem magas életstandardnak nem igazán a felsőbb rétegeiben helyezkedik el.
Ezzel aztán jól körül is írtam a probléma lényegét, de a titokra mégsem derült fény. Tény, hogy a gyergyócsomafalvi fotótáborozáson a fotográfus maga is heurisztikusan - magyarán ujjongó elégtétellel - viszonyult ehhez a rendkívüli alanyhoz. A Káfé főnixen szereplő Csomafalvi csudák címet viselő kisgalériában látható e portrénak egy másik, tűnődő pillanatában rögzített változata is.
Miért és hogyan nyílnak meg ennyire Ádám Gyula alanyai, hogy belső értékeiket is őszintén magukra öltik, a nyilvánosság elé tárják, maradjon az ő alkotói titka. Mi meg örvendjünk eseményszámba menő képeinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése