Gyerekkorom nagy kalandjai fűződtek Sztánához. E Kalotaszeg és Mócvidék érintkezési pontján elhelyezkedő, Kolozsvártól félórányi vonatozásra fekvő, festői falucska a kolozsváriak egyik igen kedves kirándulóhelye volt. Szombat-vasárnaponként a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején kirándulóvonatokat indítottak a sztánai állomásig, ahol a kikapcsolódni vágyó ember már a perontól tett néhány lépéssel a pihentető természet közepében volt. Mogyoróbokrok, gombák, som, kökény, vadvirágok, szénaboglyák, a Kós Károly féle Varjúvár, a fegyveres őrszemek által védett alagút (mindenki csak "tunelként" emlegette), napozó felnőttek, citromos tea, zsírps kenyér, lépésmérő készülék túrázó nagyapám hózentrágerére tűzve... Emlékek... Persze, mindezek nincsenek rajta ezen a negyvenes évek elején készült képen és a hozzájuk tartozó, üveglemezre készített képsoron, melyeket egy olvasó juttatott el a Romániai magyar Szó szerkesztőségébe ("jobb helyen van ott, maguk tudják, mit kezdjenek vele...") , aztán csak annyi történt, hogy digitalizáltam, az elektronikus dokumentumokat megőriztem, s most mindenkinek megmutatom, akik a képen lévő hölgyhöz hasonlóan érdeklődnek a földi szépségek iránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése