2009. április 18., szombat

Búvárszemmel

Csak keveseknek adatik meg, hogy dokumentumokkal igazolják, mit látnak nyitott szemmel a vizek mélyén. Még kevesebb búvárnak adatik meg, hogy saját fényképezőgéppel rögzíthesse a vízalatti látványt és történéseket.

Gabriel Dobrescunak, civilben a Kanadában élő vejemnek szerencséje volt ukrán barátjával, Dimitrij Makszimoviccsal, akinek van egy méregdrága vízhatlan kamerája. A két elválaszthatatlan jó barát együtt búvárkodik az e célra kijelölt kanadai tavakban, de óvatos duhajokként inkább az élményért és a látványért teszik - távol áll tőlük a fölösleges hősködés.

A mellékelt felvétel 2003 júliusában készült, s vejem így számolt be a kiruccanásról:

„Két remek merülésünk volt Dimitrijjel a St. Lawrence River mélyére, mintegy 3.30 órányira Torontótól. Mindkét esetben elsüllyedt hajóroncsokat vizsgáltunk meg, a Contesogát és a Rothesayt. Az első 1922-ben süllyedt el a fedélzeten keletkezett tűz miatt, a másik korábban, 1889-ben merült el, miután összeütközött egy kisebb vízi járművel. Mind a kettő meglehetősen sekély, 25-31 lábnyi víz alatt fekszik s a partról indulva is könnyen elérhetők. A második merülés előtt szóba elegyedtünk valami helyi búvárokkal, akik elmondták, hogyan lehet úgy elérni a roncsokig, hogy lehetőleg minél kevesebb levegőt fogyasszunk, ne fáradjunk és védve legyünk a felszínen jövő-menő járművektől. Azt is elmondták, hogy biztosan látunk majd egy ott élő, háromlábnyi hosszúságú halat (pike). Úgy is volt, le is fényképeztük. Valahányszor közeledtem feléje, hogy könnyebben lekapjam, könnyedén eltávolodott, majd egy körívet leírva szépen a hátam mögé került...”




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése