...mindannyiunk csakazért is Kossuth rádiója, hogy "meghalt Lászlóffy Aladár erdélyi költő
Életének 72. évében, hosszas betegség után hétfőre virradóra elhunyt Lászlóffy Aladár. A Kossuth-díjas alkotó a kolozsvári egyetemen végzett, 1961 után több lapnál is dolgozott. Több mint 30 kötete jelent meg, köztük a Héphaisztosz és a Papírrepülő című regények, számos vers- és esszékötet, illetve a Kántor László fényképeivel illusztrált Házsongárd monográfia. Magyarra fordította többek között Mircea Dinescu verseit is." (MR)
Ez volt tegnap, április 20-án, 16. 38 perckor. A hírt már továbbította Kenéz Ferenc pár órával korábban, de hivatalos bejelentésként ekkor terjedt szét a médiában. A Transindex is kevéssel négy óra után rakta fel.
Tudtam, hogy elkeserítem vele, de siettem tudatni a történteket Elekes Ferivel, mert ismertem, mennyire közel érezte magához Aladárt. Ezt írta nekem vissza szkájpon:
"Látod, milyen semmik vagyunk? Látod? Szerettem nagyon Alit, s amiket írt, azokat is mind szerettem. Az utóbbi időben csak őt és Szőcs Pistát olvastam. Ez az Aladár mindig súlyos dolgokról írt, mindig volt egy batyú a hátán, cipelte az emberiség, s főként a magunk sorsát. Nagy veszteség. Nem játszadozott gyermekként a történelem homokjában, nem volt soha papírrepülő a kezében. Csak malomkövek voltak. Nehezen is cipelte őket. Azok őrölték föl szép idegeit. Azok a malomkövek. Keveseknek volt a vérében a gondolkodás ama mély vize, amibe bele is lehet fulladni. Az ő mondataiban nem madarak csiripeltek, hanem a nehezen kimondható, fájó szavak. A jelentéssel bírók. Immár ki sem tudjuk találni, kit veszítettünk el. Ünneplők, azok lesznek. Amint megkövezői is voltak sokan. Ő csöndben tűrte a megkövezők feléje dobált satnya mondatait és ítéleteit. Fájhatunk immár nélküle."
Igen, úgy tűnik, Frici ezzel sok lényeges dolgot elmondott Róla. Akár csak Csomafáy Ferenc, aki mindmáig hiteles, markáns Ali-portréját annak köszönhette, hogy lélekben közel állt a költőhöz.
Amit én hozzátehetnék mindezekhez, az csupán annyi, hogy maradjon bennünk az örök intés, amit nem árt magunkra vonatkoztatva időről időre elmondanunk Lászlóffy Aladár szavaival:
LÁSZLÓFFY ALADÁR
Férfiak
Hányan rohadtak el húsz és harminc között.
E kor a férfit vagy szemetet érleli bennünk.
Nemcsak a gyávák úszták meg szárazon,
s nemcsak a hősök tettek valami emlékezeteset.
Húsz és harminc között hányan rohadtak el.
Jobban kell utálnom őket, mint a múlt századot.
Kiszállok menet közben a kortársi liftből,
velük egyazon üvegből ne töltsenek nekem levegőt.
Ezek a fiúk sem bácsinak indultak, aki más fiút
fejet csóválva korhol, s nem izének, aki lapulva
vet ágyat egy kitüntetés összkomfortos
bársonydobozában, de hát
sokan rohadnak el húsz és harminc között,
mert esős a nyár, mert száraz a nyár,
mert könnyű az élet, mert nehéz az élet,
mert nem jön ki nekik, mert kijön nekik,
mert egy leckét sosem felejtenek el,
mert másvalamit tökéletesen elfeledtek,
mert sokan rohadnak el húsz és harminc között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése