Miért Fortepan?

Fekete István: Egy gyár végnapjai

Két bejegyzés is foglalkozik a fortepan.hu honlap alapítóinak fotómentő kezdeményezéséről és munkájáról. Az alvó katona csupán a kóstolót jelentette, a mintavételt a projektbő, felhíva rá a figyelmet, a Szolgálj! viszont már 111 fotóból álló képsorral nyújtott ízelítőt a különös archívum szellemiségéből.


Feltevődik a kérdés, hogy a Fortepan-projekt megálmodói – Szepessy Ákos és Tamási Miklós –, akik közel húsz évnyi minden rendszer nélküli gyűjtőmunka után, 2009-ben úgy döntöttek, hogy a hozzávetőleges időrendbe állított kollekciójukat közhasznúvá teszik, miért kötötték az egészet a váci Forte-gyárhoz?






A kezdeményezők erre is választ adnak. A váci Forte gyár, amely megközelítőleg majd egy századon át ontotta magából a fényérzékeny filmek és papirok, egyéb fotótermékek garmadáját, olyan legendája a magyarországi ipartörténetnek, amit nem lehet megkerülni. A 2007-ben véglegesen bezárt gyár, amely a rendszerváltozás utáni privatizálása után is megpróbált talpon maradni, az előretörő színes fotózás, illetve digitális rohammal dacolva, a huszadik század elején, a világhírű Kodak cég térnyerésének köszönhetően jött létre. Igaz, hogy az 1913-ban elkezdett gyáralapítás a világháború miatt gellert kapott, s hogy a kezdetben a Hűvösvölgybe tervezett helyszínt Vácra "költöztették", de 1921-ben a Kodak fantáziát látott a folytatásban és elrendelte az építkezés befejezését. 


"1922. március 19-én indult meg a termelés - írja Peterdy Vince a Magyar Kémikusok Lapjában (1995/12). - A termelés megindításakor hétféle fotópapírt gyártottak, Bromide, Bromesko, Kodura, Velox, Röntgen, Dokument és Regiszter papír készült a gépeken." A Kodak erőltetett menetet diktált a beruházás megtérítésére, ezért a Forte a második világháborúig veszteségesen - bár termékei nagy keresletnek örvendtek a közép-keleteurópai régióban - működött. A háborúban hadiüzemmé változott, termelése megugrott. Csakhogy a háború végén a németek megpróbálták leszerelni és értékeit elhordani, ugyanakkor végzetes bombatalálat érte a telepet. A háború után a Kodak némi pénz fejébent gyorsan megválik "szolgálólányától", amely a Magyar Általános Hitelbank tulajdonába kerül. Tőle államosítják 1948-ban, s ekkortól kezdődik a Forte igazi "sikertörténete" - de tulajdonképpen újjáépítése és felfejlesztése is. Igaz, hogy önálló kereskedelmi tevékenységet nem folytat, termékeit exportvállalatok értékesítik, de azok eljutottak a világ minden tájára. Legnagyobb export piacaik: Ausztria, Brazília, Bulgária, Ceylon, Csehszlovákia, Columbia, Egyiptom, Etiópia, Franciaország, Görögország, Ghana, Hollandia, India, Irak, Irán, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Líbia, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Svájc, Szíria, a Szovjetunió, Szudán és Törökország. Ugyanakkor úgy tartották számon, mint a KGST-piac egyik nagy beszállítóját.


A Forte márkát mifelénk mindenki ismerte. Igaz, hogy az Agfa/ORWO termékeknek nagyobb volt a híre, de a Forte mindig elérhető volt és minőségileg megbízható. Gyermek- és ifjúkorom egész amatőr fotós kísérletezése a Forte jegyében zajlott. Feltételezem, hogy a kezdeményezők is hasonlóképpen viszonyultak a váci üzemhez. Az is joggal elképzelhető, hogy az általuk begyűjtött anyag jó részének közvetlen köze van a Forte működéséhez, termékeihez, a magyar fotóanyaggyártás csöppet sem lebecsülendő történetéhez. Kegyeletileg indokoltnak és minimálisnak tarthatjuk azt az árat, amit a gyűjtők kérnek mindazoktól, akik munkájuk eredményét térítésmentesen felhasználhatják. 


Annyit kérnek csupán, hogy a képek mellett tüntessük fel a Fotó: Fortepan megjelölést. És ha tehetjük, ha éppen eldobni való vagy nélkülözhető negatívjaink, amatőrképünk, bármilyen fotográfiánk volna, ajándékozzuk meg vele a tovább duzzadó gyűjteményt.

2010 nyarán Volt egyszer egy gyár... Kodaktól a Fortéig címmel 2010. július 22-én a Váci Értéktárban kiállítással emlékeztek meg a legendás gyár történetéről. E rendezvényen fő helyen szerepelt Fekete István váci fotográfus Egy gyár végnapjai, 2007.03.07. c. fotósorozata, amely e rendhagyó ipari rekviem megörökítője, illevte dokumentumfotók illusztrálták a gyár közel száz éves fejlődésének mindennapjait.