Valaki azt állítja, hogy Vitos Hajnal gyergyócsomafalvi felvételét látva, érzi az alma illatát, sőt, a savanykás ízét is. Ráadásul az egész képet belengi valami fanyar szegénység- és öregségszag, ami az ilyen egyszerű, régi konyhákra jellemző.
Elhiszem neki, s vallom magam is, hogy erőteljes hangulati töltete van e képnek, ami sokszor legalább ugyanolyan fontos információ egy kép esetében, mint a tárgyi-formai dokumentálás.
Az almás fotón ugyanis alig látszik valami - a konyhai munkaasztal rendezetlen rendjét leszámítva. A fő szereplő ezúttal: a gesztus. A mozdulat, amivel az alany a fotóst fogadja. Amivel az almát tartja a kezében. Amivel otthoni, belső világát jelentő konyhai tárgyaihoz viszonyul. Az egész háttérdíszlet: egy fehér ajtó, egy sárga fal és rajta egy felaggatott népi hímzés. A háziasszony dísze pedig távolról sem a ruhája, nem is a frizurája, hanem a ráncait munkába állító, utánozhatatlan mosolya.
Egy mosoly a kép is. Meg almaillat. Meg asszonyi hangulat. Konyhai miliő. A hely, ahol otthon érezheti magát az ember. Akkor is, ha idegen.
(Még több Vitos-fotó a Káfé főnix-en itt és itt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése