Székelyudvarhelyen élő költő barátom versesköteteit olvasom, ízlelgetem, válogatom. Az 1971-ben indult Oláh István életművének fajsúlyosabb része 1989 előttre tevődik. Szinte természetes a kérdés - akár csak saját munkáink esetében -: mi az, ami abból túléli majd az alkotót?
Oláh esetében a hagyaték kissé összetettebb.Mert Pista barátom bizony, meg merte tenni azt a lépést, amitől engem mindig visszatartott a bizonytalanság, a kihívás előli kitérés reflexe: elkezdett fotózni. Nem csupán verseiben érvényesítette a sajátos fotós látásmódot, de annyira belevetette magát az analóg fotográfiák készítésébe, hogy csak csodálni tudtam kitartását és képszerkesztői érzékenységét. Legutolsó megjelent verskötetét (A virágmindenség térképe, Státus, 1999) egy csokor fényképével illusztrálta, s arra gondolok, hogy ha már rám bízta válogatott verseinek gyűjteményét, akkor a lehető legtermészetesebb dolog, ha legjobb fotói és szövegei ugyanazon a könyvborítón belül találkoznak.
A fenti fotót mindenképpen beválogatnám a készülő kötetbe. Generációs pillanatképnek tűnik, de annál jóval több. A falu hősi halottai - az emlékmű előtt már-már közönyösen, a mára figyelve üldögélő gyerkőcöknek nagyapák, dédapák - szigorú, egyenletes névsorba szublimálva időrágta, szürke kőoszlopról néznek velünk farkasszemet. Az unokák (utódok) divatos városi cuccban, a múltnak hátat fordítva várakoznak, reménykednek valamiben, talán egy szerencsésebb következő pillanatban, valami olyasmiben, ami ezen a képen már nem történik meg, azt egy másik fotó meséli majd el, de aminek az eljövetele ott van a tétova, kíváncsi szemekben. És az optikailag megfoghatatlan gondolat viszont felbukkan Oláh István egyik nagyívű versében (Nulla kilométerkő):
ó ezek a fenyők ó ezek rámutatsz
az egészen festői farakásra
ó ez a borvíz ó ez a pohár töltöd
szakadt címkéjű üvegből
ó ezek a csillagok
a főhadnagy a százados az őrnagy vállán
ezzel megismerted a szülőföldet
ami lassan már csak ennyi nem több
nemcsak a fatornyot a tájat is szétszedték
és aztán elfelejtették összerakni
ezt is el kell mondani sajnos
ha posztómodern vagy egy kerekasztalon
svédországban ausztráliában
Hát erről van szó. Szétszedni és összerakni. Ahogy az alkotó szellemek teszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése