Séta áprilisban

Lesipuskás kép készült rólam, anélkül hogy tudtam volna róla mostanig. Még valamikor áprilisban történt a dolog - állítja a tett elkövetője, Molnár Attila, aki azon a délelőttön (délutánon?) lakása ablakában tartózkodott és a túlsó járdán fölfedezte becses személyemet, amint feleségemmel a szeles-hűvös csíkszeredai utcán araszolgatunk elfelé.


Feltételezem, objektívjét próbálta ki Attila barátom, s ehhez éppen kapóra jöttem neki, a távolság több tíz méter is lehetett, s a képsor, amit most elküldött nekem - s amelyből ezt a kockát emeltem ki - számára is, számomra is egyfajta dokumentum. Tanúság.





Neki azért, mert bemérhette a gép (az objektív vagy akármi) teljesítményét a jelzett távolságról, nekem meg azért, mert van egy emlékem arról, hogy 2010 árpilisában, szeles időben, meghitt sétát tettem egy rendkívül kopár városképben, a szinte-szinte láthatatlanul ébredező tavaszban. Szinte a léptünk lassú ütemét is le lehet olvasni a lábbelik állásáról, továbbá az is lerí a két sétáló alakról, hogy gondolataikba merülve róják a város kopott cementjárdáját.


Szinte hallom is Attila magasból jövő köszöntését - úgy rémlik, annak idején leszólt az ablakból, jelezve, hogy észrevett, figyelt bennünket -, de ez mindenképpen az azt megelőző pillanat, a zavartalan sétáé, amikor még azt hiszem, hogy egyedül vagyunk ebben aszombaton-vasárnap sokszor kihalt, magába zárkózó városban.